A Tankerületi központok január elsejétől átveszik a működtetői feladatokat is a települési önkormányzatoktól. A 2017-es évtől mind a fenntartással, mind pedig az üzemeltetéssel kapcsolatos feladatokért az állam felel, amelynek a szerepvállalására a területi különbségek kiegyenlítése, az egyenlő feltételek biztosítása és a pedagógusok bérének garantálása miatt van szükség.

 A végső határidő előtt még két településsel megállapodtak a tankerületi központok, így összesen hat önkormányzat nem írta alá a tankerületi központokkal közösen készített megállapodásokat, ezért Tiszaeszláron, Csömörön, Gödöllőn, Dunaújvárosban, Eleken és Szegeden határozat rendezte a jogszabály által előírt feladatokat. A működtetői feladatok átvételével a korábbinál egyértelműbbé válnak a viszonyok, teljes egészében az állam vállalja a felelősséget az intézményekért, a feladatellátáshoz szükséges forrás pedig tervezhetőbbé válik. A tankerületi központok továbbra is a konstruktív és a gyermekek mindenekfelett álló érdekeit szem előtt tartó együttműködésben érdekeltek az önkormányzatokkal. Az állami intézményfenntartó elkötelezett abban, hogy biztosítsa a minőségi oktatás feltételeit, támogassa az intézményeket, és a helyi érdekeknek megfelelő, színvonalas iskolahálózatot tartson fenn. Hiszünk abban, hogy tevékenységünkkel segíteni tudjuk az esélyteremtést a hátrányos helyzetű gyermekek számára, ebben számítunk az iskolahasználók, a helyi közösségek, és mindazok együttműködésére, akik fontosnak tartják az oktatás ügyét.