Az otthon maradók haladására is figyelnek a tanárok
MN - Csókás Adrienn

Mindenhol rendben elindult az oktatás, adataink szerint országosan az óvodákban a gyermekek hatvan százaléka, az iskolákban a tanulók 75 százaléka jelent meg – számolt be lapunknak az újranyitás első napjának tapasztalatairól Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke. Az intézmények nagyon óvatosak, továbbra sem engednek a biztonsági intézkedésekből. Minden segítséget megkapnak azok is, akik az otthoni tanulást választják, ők a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint várhatóan napról napra kevesebben lesznek.

Hat hét után újra becsengettek az alsó tagozatokon, és országszerte kinyitottak az óvodák is. A jelenlét egyelőre nem kötelező a gyerekek számára, de akik mennek, azokat a pedagógusok beoltva, alaposan fertőtlenített intézményekben várják. Hamzáné Szita Ilona, a Megyeri Úti Általános Iskola intézményvezetője azt mondta lapunknak: osztályonként öt-nyolc tanuló jelezte, hogy egyelőre nem kapcsolódik be a személyes oktatásba. – A szülők egészen az utolsó pillanatig mérlegeltek, még tegnap éjszaka is érkeztek kérelmek a távolmaradásra. Hétfő délelőtt úgy számoltunk, hogy a diákjaink 28 százaléka nem jött iskolába – hangsúlyozta az igazgatónő, hozzátéve: a pedagógusok minden otthon maradónak elküldik a feladatokat, és biztosítanak pluszsegítséget is számukra, hogy senki ne maradjon le.

– Pedagógusaink lelkiismeretesen teszik a dolgukat, mindenki itt van, helytáll, megkaptuk az első oltást. Mindannyiunk biztonsága érdekében a különórák továbbra is elmaradnak, a művészeti oktatást online tartjuk. Az épület fertőtlenítése megtörtént, az iskola közösségi tereiben kötelező a maszkviselés, az osztálytermekben ugyanakkor le lehet venni a maszkokat. Természetesen figyelünk arra is, hogy tartható legyen a termekben a védőtávolság – sorolta az intézményvezető.

Alaposan felkészültek

A rákosmenti Hétszínvirág Óvodát vezető Márkus Lászlóné arról számolt be: náluk még sokan otthon maradtak, az első napon csak a gyerekek mintegy fele jelent meg. A Nemzeti Pedagógus Kar óvodai tagozatának megbízott elnöke szerint a szülők egy kicsit még félnek, és aki meg tudja oldani, hogy otthon tartsa a gyermekét, az egyelőre kivár.

– A nevelőtestület tagjai be lettek oltva, és le is teszteltek minket koronavírusra. Szerencsére megkapták első oltásukat a nem pedagógus munkakörben dolgozók is. Az udvar és az épületek nagytakarítása megtörtént, rendben és egészséges körülmények között várjuk a gyerekeket. Mindhárom tagintézményünkben nagy az udvar, igyekszünk sokat a levegőn lenni, és a zárt térben is kerüljük a zsúfoltságot – magyarázta Márkus Lászlóné, aki szerint a szülők megértőek, és jól fogadják a szigorú egészségvédelmi szabályokat, például hogy a bejáratnál át kell adni a gyermekeket.

– Kirándulások, nagy közös ünnepségek még biztosan nem lesznek, egyelőre az anyák napjára is úgy készülünk, hogy nem jöhetnek a szülők, hanem majd a gyerekek hazaviszik az óvodában készített ajándékokat – mondta, megjegyezve: az óvintézkedéseknek hála, az idei évben elmaradtak a szokásos őszi, téli járványok, szinte alig volt influenzás, lázas vagy hányós gyerek a szezonban.

Az intézményvezető hangsúlyozta: a rendkívüli szünet alatt folyamatosan tartották a kapcsolatot a szülőkkel, és továbbra is segítik az otthon maradókat.

– Rengeteg fejlesztő játékot, mesét, versikét tettünk fel az óvoda honlapjára, legyen szó énekről, mozgásról, matematikáról vagy környezettudatosságról. Folyamatosan frissítjük ezeket az anyagokat, igyekszünk ötleteket adni a hasznos időtöltéshez – fogalmazott.

Hiányzott az együttlét

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke azt mondta a Magyar Nemzetnek, rendben indult az újranyitás első napja. – Országos adatok még nem állnak rendelkezésre, de itt Győrben körbekérdeztem a nagyobb általános iskolákat, és jellemzően tíz-húsz százalék közötti azoknak az aránya, akik nem jelentek meg. Az otthon maradó tanulók többsége egy hétre kérte a mentesítést a tanórai foglalkozások alól – mondta, hozzátéve: a vírushelyzetre tekintettel most elég a szülői igazolás a távolléthez, de fontos, hogy a tanév végéig ezeknek a gyerekeknek is meglegyen a megfelelő számú érdemjegyük, máskülönben osztályozóvizsgát kell majd tenniük.

Horváth Péter arra számít, hogy ha az első hét zökkenőmentesen lezajlik, és a családok látják, hogy a körülmények biztonságosak, akkor a következő héttől egyre kevesebben kérik majd a felmentést, hiszen a gyerekeknek már nagyon hiányzott, hiányzik a közösség. Kiemelte továbbá, hogy a pedagógusok mindenhol munkába álltak, az előzetes riogatások ellenére sehol nem fordult elő, hogy a tanítók ne vették volna fel a munkát hétfő reggel.

Az NPK elnöke a Kossuth rádióban arra is felhívta a figyelmet, hogy a mostani helyzetben méltányosan kell elbírálni a kisiskolások teljesítményét, akkor is, ha az eredményeik esetleg elmaradnak a tavalyitól. Úgy vélte, ha a hiányzások száma meghaladja a 250 órát, a tantestületnek akkor is engednie kell az osztályozóvizsgát.

Nincs összevonás

A kormány mindent megtett, hogy az iskolák alsó tagozatai biztonságosan kinyithassanak hétfőn – ezt már Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hangsúlyozta a Kossuth rádióban. A kormányszóvivő úgy fogalmazott: ő nyugodt szívvel tette ki alsós gyermekét az iskola előtt reggel. Felidézte, az elmúlt hetekben beoltották azokat az iskolákban, óvodákban és bölcsődékben dolgozó pedagógusokat, akik ezt kérték, fertőtlenítették az iskolákat, a nyitás után pedig visszatérnek a korábbi protokollok, mint a testhőmérséklet-mérés, a fertőtlenítés, a távolságtartás. Szentkirályi Alexandra felhívta a figyelmet arra, hogy az alsó tagozaton a fertőzés aránya fele, harmada a felső tagozatosnak, mert az alsósok csak néhány, állandó tanítóval vannak kapcsolatban, még nincs osztálybontás, nem keverednek a gyerekek.

Mindenhol rendben elindult az oktatás, adataink szerint országosan az óvodákban a gyermekek hatvan százaléka, az iskolákban a tanulók 75 százaléka jelent meg – számolt be az újranyitás első napjának tapasztalatairól Hajnal Gabriella. A Klebelsberg Központ (KK) elnöke hozzátette: eltérések persze vannak: van olyan tankerület, ahol 92 százalékos volt ma a jelenlét – vagyis semmivel sincs több hiányzó, mint egy átlagos napon –, míg tud olyan tankerületekről is, ahol ötven-hatvan százalékos volt a részvétel, és egyetlen olyan tankerület sincs viszont, ahol a tanulók több mint fele távol maradt volna.

Hajnal Gabriella lapunknak úgy nyilatkozott, az első és második évfolyamosok közül valamivel kevesebben kértek felmentést, mint a harmadik-negyedikesek közül, de nincs jelentős különbség a két csoport között. Hozzátette: a fenntartó rugalmasságot kér az igazgatóktól a szülői kérelmek elbírálását illetően. Elmondta azt is, hogy a pedagógusok igen magas számban, több mint nyolcvan százalékban oltatták be magukat.

Hangsúlyozta továbbá, hogy az iskolákban most a korábbinál is fokozottabban figyelnek a járványügyi óvintézkedések betartására, és mivel a felső tagozatosok még mindig online munkarendben tanulnak, nagyobb a tér, tehát van is lehetőség arra, hogy jobban elkülönítsék az osztályokat egymástól. – Azt kértük a kollégáktól, hogy ahol magasabb az osztálylétszám, ott törekedjenek arra, hogy a délelőttös és délutános tanító két csoportba osztva tanítsa a gyerekeket. Természetesen a takarítószemélyzet megállás nélkül dolgozik, és folyamatos a lázmérés is – fogalmazott a KK elnöke.

2021. április 19.

https://magyarnemzet.hu/belfold/rendben-kinyitottak-az-ovodak-es-az-iskolak-9682349/