Budapest, 2020. május 4., hétfő (MTI) - Érettségi vizsgát tartanak az ország 1144 helyszínén; sikeresen felhalmozták a szükséges egészségügyi eszközöket, és kiszállították a tételeket is - mondta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az államtitkár elmondta, az érettségi egy órával később kezdődik az eddig megszokotthoz képest (8 helyett 9-kor), hogy a diákok és a munkába járók szeparálva legyenek a közlekedési eszközökön. Emellett minden vizsgázó kap egészségügyi védőfelszerelést, vagyis maszkot, kézfertőtlenítőt és a tanárok kesztyűt is.
    Egy teremben maximum tízen lehetnek, de vannak olyan iskolák, ahol még ennél is kevesebben lesznek. Tartani kell egymástól a megfelelő távolságot - tette hozzá Maruzsa Zoltán.
    Közölte, a járványügyi szakértők javaslatait is figyelembe véve tervezték meg az érettségi időpontját, hiszen a megbetegedések száma most alacsony.
    "Tisztában vagyunk vele, hogy mindenkiben van egy kis félelem, meg aggodalom, hogy minden rendben lesz-e. Mi biztosak vagyunk abban, hogy minden rendben lesz" - hangsúlyozta Maruzsa Zoltán, hozzátéve, ehhez szükség van arra a bátorságra és elkötelezettségre is, amivel az érettségi megszervezésén dolgozók rendelkeznek.
(MTI)