Budapest, 2022. április 7., csütörtök (MTI) - Majdnem hétmilliárd forint uniós forrást fordíthat a kormány okostantermek kialakítására - jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.

Kásler Miklós elmondta, a fejlesztés 180, a konvergenciarégióban működő állami iskolát érint, és az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) forrásaiból 6,99 milliárd forint fordítható az okostantermek kialakítására. Hozzátette: ebből a forrásból komplex fejlesztés valósulhat meg, így nem csak digitális, vizuális eszközök, laptopok, nyomtatók, digitális tananyagok kerülnek az iskolákba, hanem az erre kijelölt tantermek is teljes körű építészeti, gépészeti felújításon mennek át.
A miniszter kifejtette: a magyar településrendszer elaprózottsága, az általános iskolai intézményhálózat változatos struktúrája ellenére a kormány igyekszik a tanulás-nevelés feltételeit azonos szinten megteremteni. Mint mondta, az oktatás-nevelés a Nemzeti alaptanterv nyomán elmozdult a klasszikus értékek irányába, ugyanakkor eszközeiben és módszereiben egy korszerű oktatási rendszerre törekszik a kormány. A programot a Klebelsberg Központ koordinálja.
(MTI)