Mint ismert, a kormány azt a döntést hozta, hogy az egészségügyi, a szociális dolgozók, a regisztrált idősek, a rendőrök és katonák mellett elindítja a regisztrált óvodai és iskolai pedagógusok, valamint a bölcsődei dolgozók oltását is annak érdekében, hogy az óvodák és iskolák újranyitásával a pedagógusok is nagyobb védettséggel állhassanak újra munkába.

Az Operatív törzs és az Országos oltási munkacsoport döntése szerint közülük első körben a március 24-ig már regisztrált, köznevelésben – tehát óvodákban, általános iskolákban és gimnáziumokban - dolgozó pedagógusok oltása történhet meg már a jövő héten. A még nem regisztrált pedagógusokat, a szakképzésben dolgozókat, az egyéb óvodai, iskolai és bölcsődei dolgozókat arra kérjük, hogy március 29. hétfő éjfélig regisztráljanak  a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, ha ezt megteszik, az ő oltásukra is sor kerülhet a húsvétot követő héten.

A pedagógusok kampányszerű oltásának első körére jogosultakat - tehát a március 24-ig már regisztrált óvodai, általános iskolai és gimnáziumi pedagógusokat - a jövő hét közepén a regisztrációjuk során megadott telefonszámon SMS-ben fogják behívni az oltásra. Az oltásuk a tervek szerint még húsvét előtt: április 1. csütörtök, április 2. péntek, április 3. szombat napokon fog megtörténni a regisztrációjuk során megadott lakcímhez rendelt kórházi oltóponton. Március 24-ig a mintegy 180 ezer köznevelésben dolgozó pedagógusból 102 ezer fő regisztrált védőoltásra, és 20 ezer fő már meg is kapta a védőoltást. Első körben tehát a már regisztrált, de még nem beoltott 82 ezer fő behívására kerül sor. Azok a pedagógusok, akik az SMS-ben küldött oltási időpontra nem fognak, illetve nem tudnak megjelenni, csak egy későbbi alkalommal tudnak sorra kerülni. A pedagógusok oltási programjához szükséges vakcinákat a regisztrált idősek oltására tervezett vakcinakészletek átcsoportosításával lehet megoldani, a rendelkezésre álló oltóanyagokat Országos oltási munkacsoport fogja átirányítani a kórházi oltópontokra.

A kampányszerű oltás második körében a március 24-ig már regisztrált bölcsődei dolgozók, a szakképzésben dolgozók, az egyéb iskolai dolgozók, valamint mindazon oktatásban dolgozók kerülhetnek sorra, akik március 24-ig még nem regisztráltak, de március 29. éjfélig megteszik a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. Ha ezt megteszik, akkor oltásukra már a húsvét utáni héten sor kerülhet szintén a kórházi oltópontokon.

Kérjük, hogy a regisztráció során fokozottan figyeljenek a kért adatok  (név, TAJ-szám, mobiltelefonszám, e-mail cím) pontos  és hiánytalan megadására, mert csak pontos adatok esetén tudják a regisztrációját érvényesíteni és az oltandókat SMS-ben értesíteni. Az oltás helyszíne a regisztráció során megadott lakcímhez rendelt kórházi oltópont lesz.

A regisztrációra történő felhívást az óvodai, általános iskolai, gimnáziumi, továbbá a szakképző intézmények pedagógusai a KIR és a KRÉTA rendszeren keresztül is megkapják. Miután a bölcsődék és óvodák önkormányzati fenntartásban vannak, a fenntartó önkormányzatokat kérjük, hogy ösztönözzék dolgozóikat a regisztrációra.

A kormány döntése alapján több mint 180 ezer köznevelésben dolgozó, 30 ezer középfokú szakképző intézményben dolgozó és 13 ezer bölcsődei dolgozó jogosult a pedagógusok kampányszerű oltására. Az oltás ezúttal is önkéntes és ingyenes, és az országban éppen rendelkezésre álló vakcinával történik.

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/jovo-heten-mar-oltasra-hivjak-az-eddig-regisztralt-ovodakban-altalanos-iskolakban-es