SAJTÓKÖZLEMÉNY

Szokás szerint csúsztatásokkal próbálja meg Hadházy Ákos és az LMP lejáratni a Klebelsberg Központot. Állításukkal szemben a valóság az, hogy a Klebelsberg Központ és a tankerületi központok számára jelenleg is rendelkezésre állnak mindazon informatikai rendszerek, amelyekkel az intézmények támogatása megvalósítható. Az általa említett, 2015 decemberében lezárult  TÁMOP-3.1.4.B kiemelt projekt  keretében a Klebelsberg Központ jogelődjénél, a KLIK-nél megvalósítandó programok közül ötöt jelenleg is használunk, a többit vagy a fenntartói rendszer átalakulása miatt kivezettük, vagy nem készült el megfelelően. A 2017-es átvizsgálás során szabálytalanságokat tártunk fel, ezért a Klebelsberg Központ elnöke még tavaly májusban feljelentést tett ismeretlen tettes ellen költségvetési csalás alapos gyanúja miatt.

Hadházy Ákos az általa kért programokat személyesen is megnézte tavaly működés közben, már akkor jeleztük számára: 2017 végéig megvizsgáljuk, hogy a minden szoftver hasznosítható-e az új fenntartói rendszerben. Költséghatékonyan nem lehetett volna mindent üzembe helyezni, ezért a tavalyi év végén a Klebelsberg Központ erről értesítette is az érintett szerveket, amelyek ennek eredményeként visszafizetési kötelezettséget állapítottak meg. A visszafizetési kötelezettség részben abból is fakad, hogy a projekt kiírásakor és végrehajtásakor más szervezeti keretek között működött az állami intézményfenntartás, a jelentős mértékben decentralizált struktúrában a megvalósított fejlesztések nem, vagy csak aránytalan ráfordítással lennének használhatóak.

Kétségbeesett kampányfogásnak tartjuk, hogy a politikus éppen azt a szervezetet támadja, amely fellép a szabálytalanságokkal szemben, valamint az elmúlt két évben szakmai - pénzügyi értelemben is konszolidálta az intézményhálózatot, és jelenleg is biztosítja az iskolák zavartalan működését. Sajnálatos, hogy az LMP politikusa a 2016-ban, az akkor még létező Klebelsberg Intézményfenntartó Központból eltulajdonított, és általa tisztázatlan módon megszerzett, a pályázattal kapcsolatos dokumentumokat többszöri kérésünk ellenére a mai napig nem juttatta vissza a jogos tulajdonosnak, azaz a Klebelsberg Központnak. A politikus a választási kampány hevében elfelejtette megemlíteni, hogy a kormány és a Klebelsberg Központ az állami fenntartású intézményekben összességében mintegy 150 milliárd forintot fordít eszközbeszerzésekre és infrastruktúrafejlesztésre 2018 és 2020 között. Ekkora volumenű oktatási fejlesztésre az elmúlt évtizedekben még sohasem volt példa.

Klebelsberg Központ

Stratégiai és Kommunikációs Főosztály