A kormányzat kész anyagi hozzájárulást, segítséget adni a családoknak tanévkezdéskor is – mondta el a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár hétfőn Jászkiséren, a Csete Balázs Általános Iskolában, ahol a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program keretében tanszercsomagokat osztottak ki.

Fülöp Attila elmondta: ez már az ötödik év, hogy működik a köznevelési és a szociális terület összefogásával az a program, amelynek célja, hogy az iskolakezdést már ne csak a tankönyvek és az étkeztetés, hanem a tanszercsomagok támogatásával is könnyebbé tegyék az erre valamilyen szempontból rászoruló családoknak. Az elmúlt négy évben 348 ezer ingyenes tanszercsomagot osztottak ki; csaknem 3 milliárd forintot fordított erre a magyar kormány a Széchenyi 2020 programban – emlékeztetett az államtitkár.

Az idén 2600 intézményben - amelyből 2100 állami - mintegy 90 ezer tanulónak adtak át ingyenes tanszercsomagot, így segítettek a családoknak. A tanszercsomagot az 1-8. osztályos, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, hátrányos helyzetű tanulók kapták - mondta el Fülöp Attila.
Kifejtette: a tankönyvek ingyenessé váltak az elmúlt időszakban, az idei költségvetésben 13,5 milliárd forint áll rendelkezésre ahhoz, hogy mindenki ingyen megkapja a tankönyvét. A másik fontos terület a gyermekétkeztetés támogatása, amely különböző kritériumok szerint érhető el, erre idén 101,5 milliárd forintot különítettek el a költségvetésben. A harmadik támogatás az ingyenes tanszercsomag, amit idén 90 ezer gyermek kap meg.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke arról beszélt, hogy a különböző korú gyerekeknek eltérő összetételű csomagokat állítottak össze. Az első osztályosoké a legbővebb csomag, hiszen ők tisztasági csomagot, tolltartót a teljes felszerelésével, valamint a matematikaoktatás segítésére logikai játékot is kaptak. Kiemelte a hetedik osztályos csomagot, amelybe tavaly óta bekerül egy tudományos számológép is.

A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskolában 189 ingyenes tanszercsomagot adtak át a gyerekeknek és szüleiknek a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program keretében, az iskolában 417 gyermek tanul.

https://kormany.hu/hirek/fulop-attila-a-kormanyzat-kesz-tamogatni-a-csaladokat-tanevkezdeskor-is