Egymástól tanulnak a tanárok a KLIK új kezdeményezése révén — Nógrád megye

Publikálva: 2015. április 10.

Tudásmegosztás terén működnek együtt az állami iskolák: a pályázaton kiválasztott Mentoráló intézmények saját, mintaértékű pedagógiai módszereiket osztják meg a többi oktatási intézménnyel, segítve azok oktató-nevelő munkáját. Az ország több száz iskoláját bevonó programot a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) a „Köznevelés az iskolában” projekt keretében indította el. Nógrád megyében három iskola módszertani modelljeit érhetik el az érdeklődők.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) a „Köznevelés az iskolában” című európai uniós projektjének egyik elemeként összegyűjtötte azokat az általános és középiskolákat, amelyek mintaértékű pedagógiai modellel rendelkeznek. Rengeteg példa van ugyanis országszerte olyan oktatási-nevelési módszerekre, irányzatokra, amelyekkel az alkalmazó iskolák jelentős eredményeket tudnak felmutatni. A KLIK célja a mentoráló intézményi program elindításával ezeknek a helyben már bevált, régóta alkalmazott eljárásoknak az elterjesztése volt. Alkalmazásuk ugyanis hathatós segítséget tud nyújtani minden állami iskolának az oktatás-nevelési eszköztáruk fejlesztéséhez.

A Mentoráló intézmények havi rendszerességgel kínálnak óralátogatási lehetőséget és szerveznek műhelymunkákat, amelyeken bármely érdeklődő pedagógus részt vehet. Emellett tanácsokat is adnak a már bevált eljárások más iskolák napi gyakorlatába történő átültetéséhez. Mindezekkel a KLIK egy olyan szakmai párbeszéd elindítására törekszik, amelynek eredményeképpen a legjobb pedagógiai gyakorlatok a lehető legszélesebb körben elterjedhetnek. Ez alapvetően a gyerekek érdeke is, hiszen ezek a sikeres módszerek nem csak versenyképesebb tudással vértezik fel őket, hanem érdekesebbé, élményközpontúbbá is teszik az iskolai munkát. A modellprogramokat jegyző pedagógusok ugyanis évek alatt alakították ki a módszereiket, felhasználva ehhez nem csak az eredményességgel kapcsolatos tapasztalataikat, hanem a gyerekektől érkező visszajelzéseket is.

Nógrádban három intézmény módszertani programjait kereshetik fel az érdeklődő pedagógusok. A Salgótarjáni Általános Iskola Dornyay Béla Tagiskolája heterogén összetételű intézményként a halmozottan hátrányos helyzetű és a sajátos nevelési igényű gyerekek integrált oktatására dolgozott ki eljárásokat. A gyerekközpontú, a kommunikációra és a kötetlen beszélgetésekre nagy hangsúlyt helyező iskolában a bizalom kialakítását tekintik a siker kulcsának.

A Rimóci Szent István Általános Iskola Mikszáth Kálmán Tagintézménye Nógrádmegyeren az óvoda és az iskola közötti átmeneti időszakra helyezett nagy hangsúlyt. A hátrányos helyzetű térségben ugyanis tudatos és összehangolt pedagógiai munkára van szükség, hogy a rosszabb körülmények közül érkező gyerekek ne maradjanak le társaiktól az alsó tagozat első éveiben. A nógrádmegyeri tanítók ezért évek óta az óvónőkkel közösen foglalkoznak az intézményváltás előtt álló kisgyerekekkel, hogy az átmenet és az új környezetbe való beilleszkedés zökkenőmentes legyen számukra.

A kisiskolások otthoni hátterét igyekeznek stabilabbá tenni az Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskolában az intézmény és a családok közötti kapcsolatok erősítésével. Az Egyedül nem megy! programban rendszeresen tartanak szülői klubokat és közös rendezvényeket. Így teremtenek motiváló környezetet a gyerekek számára és így ösztönzik a szülőket is, hogy támogassák őket az iskolába járásban, tanulásban. 

A nyílt órákon és a különféle szakmai összejöveteleken való részvétel minden esetben ingyenes, hiszen a kitűzött célokat akkor szolgálják ezek a rendezvények, ha a lehető legszélesebb kört érik el. A Mentoráló intézmények programjain való szerepvállalás ráadásul beszámítható a pedagógusok kötelező továbbképzésébe is.

Bővebb információ és a Mentoráló intézmények országos listája elérhető a http://klik.gov.hu/modszertani-innovacio weboldalon.

Menü

Klebelsberg Központ

EFOP-4.1.11-21-2021-00001 Projekt

EFOP-3.1.11-19-2020-00001 projekt

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP)

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE

ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAMOK EFOP-3.1.4-15-2015-00001 VEKOP-7.3.1-17-2017-00001

Energiahatékonysági fejlesztések az iskolákban

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

Köznevelés az iskolában

Informatikai fejlesztések az iskolákban

Társadalmi Megújulás Operatív Program az iskolákban

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.2.1-2021-2021-00001

Előkészítés a Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.0.0-2021-00002

DIMOP_PLUSZ-4.1.1-23-2023-00001

Navigáció