Tudomány és kreativitás Kismartonban

Publikálva: 2017. május 5.

Tizennégy középiskolai csapat versengett május 3-án, szerdán a kismartoni Esterházy-kastély Haydn Termében az Estöri Kreatív Történelemverseny döntőjében a győzelemért

A játékos, infokommunikációs eszközöket is felhasználó, kreatív feladatokkal tarkított versenyt az Esterházy Magánalapítvány szervezte. A verseny együttműködő partnere a Klebelsberg Központ, az MTA Történettudományi Intézete, az MTA Könyvtár és Információs Központ, az Arcanum Adatbázis Kft. valamint a Nemzeti Levéltár. A hangulatos, a közönséget is szórakoztató megmérettetésen minden csapat megvillantotta tudását, kreativitását és ötleteit.

(fotó: Aszódi András)

Dr. Solti Péter, a Klebelsberg Központ elnöke ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy ez a verseny az IKT eszközök használata mellett azért is különleges és követendő példa, mert itt nemcsak a diákok tanulnak a felkészítő tanároktól, hanem gyermekek teljesítménye is számos tapasztalattal szolgálhat a tanárok, illetve a felnőttek számára. Hozzátette: olyan ötletek kerültek elő a fiatalok tarsolyából már a korábbi fordulókban is, amelyek bizonyítják, hogy a tudományos ismeretek és a modern technika, valamint a hagyományostól eltérő tanulásszervezési és ismeretátadási módok együttese viheti előre a hazai oktatás ügyét. Ha tudjuk motiválni a diákokat, akkor szárnyalni fognak. Itt az élő példa arra, hogy felkészülni egy versenyre, és azon szerepelni, az alázattal elsajátított szakmai tudás mellett lehet érdekes és vidám elfoglaltság is– fogalmazott az elnök. Dr. Ottrubay István, az Esterházy Magánalapítvány vezérigazgatója beszédében utalt a család négyszáz évre visszatekintő múltjára, és mind a történelemben mind pedig a gazdasági életben betöltött meghatározó szerepére. Hangsúlyozta, hogy mind az ESTÖRI verseny mind pedig az Esterházy Művészeti Díj ezeknek a hagyományoknak megfelelően szeretné a fiatalokat buzdítani a család történelmének közelebbi megismerésére. 

(fotó: Aszódi András)

Az első helyezett a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium Rami Palmarum csapata, a második helyen a  nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium KANI-ZSÁK csapata, míg a dobogó harmadik fokára a SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola Zsivány Hármas fantázianevű csoportja állhatott fel. A Klebelsberg Központ különdíját a Soproni Széchenyi István Gimnázium csapata, a Cives Fideles Soproniensis kapta. A soproni diákoknak egy-egy Samsung tabletet, konzolt és billentyűzetet, felkészítő tanáruknak, Robotka Péternek pedig egy két személyre szóló wellness hétvégéről szóló utalványt adott át a szervezet elnöke, Dr. Solti Péter. Nekik és minden résztvevőnek is ezúton is szívből gratulálunk, bízva abban, hogy az Estöri Kreatív Történelmi Verseny egy több évtizedes hagyomány első eseménye volt!

Menü

Klebelsberg Központ

EFOP-4.1.11-21-2021-00001 Projekt

EFOP-3.1.11-19-2020-00001 projekt

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP)

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE

ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAMOK EFOP-3.1.4-15-2015-00001 VEKOP-7.3.1-17-2017-00001

Energiahatékonysági fejlesztések az iskolákban

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

Köznevelés az iskolában

Informatikai fejlesztések az iskolákban

Társadalmi Megújulás Operatív Program az iskolákban

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.2.1-2021-2021-00001

Előkészítés a Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.0.0-2021-00002

DIMOP_PLUSZ-4.1.1-23-2023-00001

Navigáció