Tanévkezdés - Rétvári: tovább emelkednek a pedagógusbérek

Publikálva: 2016. augusztus 31.

Idén szeptembertől ismét emelkedik a pedagógusok bére, a folyamat 2017-ben is folytatódik, ezzel kívánta a kormány kifejezni megbecsülését a pedagógusok iránt - emelte ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a csurgói Kolping Nagyváthy János Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskolában tartott tanévnyitón, szerdán.

A parlamenti államtitkár úgy fogalmazott: szeptember 1-e negyedik éve már nemcsak a tanév kezdete, hanem a pedagógus-béremelés időpontja is.   

Rétvári Bence az MTI-nek a tanévnyitó után elmondta: a pedagógus béremelések pozitív hatása már a felsőoktatási jelentkezésekben is megnyilvánul. A 18 évesen pedagógus pályát választók aránya nagymértékben nőtt, amióta a kormány bevezette a pedagógus életpályát és a Klebelsberg képzési ösztöndíjat.

Az államtitkár kitért arra is, hogy idén tovább csökkentek a családok iskoláztatással összefüggő terhei. Eggyel több évfolyam kapja ingyenesen a tankönyveket, tovább emelkedett, és a rendszerváltás óta rekordot döntött a szociális gyermekétkeztetésre fordított források aránya, amely a 2010-es 29 milliárdról jövőre eléri a 74 milliárd forintot.

Úgy kezdik az iskolák az idei tanévet, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak (Klik) megszűnt a 30 napot lejáró tartozása, és az iskolarendszer 107 milliárdos pluszforrásból gazdálkodhat - jelezte.

Megemlítette, hogy az idén egy újabb intézménnyel, 14-re bővült a Kolping oktatási intézmények száma. Ez is azt mutatja, hogy egyre nagyobb az egyházak felelősségvállalása a köznevelésen belül. Hat év alatt 68 százalékkal nőtt az egyházi fenntartású intézmények aránya, ez közelíti a második világháború előtti arányokat - mutatott rá Rétvári Bence.

Az államtitkár a diákokhoz fordulva az mondta, hogy mindenki, aki drukkolt a foci EB-n a nemzeti 11-nek, illetve az olimpián a magyar sportolóknak, az iskolakezdéskor arra gondoljon, hogy ezekhez az eredményekhez nagyon sok szorgalom és kitartás kellett. Aki példaként tekint rájuk, ebben a kitartásban is tekintsen rájuk példaként - fogalmazott Rétvári Bence.

(MTI)

Menü

Klebelsberg Központ

EFOP-4.1.11-21-2021-00001 Projekt

EFOP-3.1.11-19-2020-00001 projekt

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP)

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE

ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAMOK EFOP-3.1.4-15-2015-00001 VEKOP-7.3.1-17-2017-00001

Energiahatékonysági fejlesztések az iskolákban

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

Köznevelés az iskolában

Informatikai fejlesztések az iskolákban

Társadalmi Megújulás Operatív Program az iskolákban

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.2.1-2021-2021-00001

Előkészítés a Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.0.0-2021-00002

DIMOP_PLUSZ-4.1.1-23-2023-00001

Általános Adatkezelési Tájékoztató v05

Navigáció