Szikszón kezdődik a Koala oktatási program

Publikálva: 2016. július 20.

Szikszó egyházi és állami fenntartású általános iskoláiban kezdődik meg a következő tanévben, az országban elsőként az egri Eszterházy Károly Egyetem (EKE) által kidolgozott komplex oktatási alapprogram, a Koala - jelentette be Palkovics László az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára szerdán a helyszínen.

A politikus a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban szülők és pedagógusok előtt arról szólt, hogy az elmúlt néhány hónapban az oktatás ügye Magyarországon hatalmas közfigyelmet kapott, ennyit az oktatással "még nem foglalkoztunk, és ez nagyon jó".
Palkovics László hangsúlyozta: az iskola fontos szerepet tölt be egy közösség életében, Szikszó közössége a közelmúltban úgy döntött, hogy legyen a városnak egyházi és állami fenntartású iskolája egyaránt.
Az államnak pedig alapfeladata az oktatás támogatása, az elkövetkező időszakban mintegy kétszázmilliárd forintot fordít majd a kormányzat iskolai infrastruktúrára, oktatási eszközökre, épületekre - mondta az államtitkár, aki szólt arról is, hogy az iskolafejlesztések támogatása révén elsőként Szikszón olyan módszertani megoldás jön létre, amely jobb, életszerűbb oktatást eredményezhet.
Liptai Kálmán az egyetem rektora azt emelte ki, hogy a koala mint állat türelmes és sikeres. Az egyetem által kidolgozott komplex alapprogram is ilyen: "szép, lassú léptekkel elindulunk, és ezzel a módszerrel szeretnénk meghódítani egész Magyarországot" - fogalmazott.
Olyan módszert dolgozott ki és hoz Szikszóra az egyetem, amely emberközeli, olyan lesz az iskola, ahol a gyerekek jól érzik magukat, ahová szívesen engedi a szülő őket - tette hozzá.
A Koala program részleteiről szólva Pajtókné Tari Ilona, az EKE rektorhelyettese azt mondta: a komplex alapprogram olyan elvek és módszerek együttese, amelyek fókuszában a differenciált fejlesztés, az együttműködés, az egyenrangúság, a közösségi lét és élmény, az esélyegyenlőség, az esély biztosítása és a hátrányok kompenzálása áll.
A hátrányos gyermekeket kompenzálja a program, a tehetségeseket segíti - tette hozzá, megjegyezve: differenciált fejlesztés történik a közismereti tantárgyak keretében, ez a fejlesztés heterogén csoportmunkában kiegészül további tanulástámogató módszerekkel is.
A Koala révén a gyerekek játékosan tanulnak meg gondolkodni, olyan tudásra tesznek szert, amely "alkalmazható is" - jegyezte meg. Hangsúlyozta azt is, hogy a program az élet, gyakorlat alapú tanulásra törekszik. 
"Egy olyan iskolát szeretnénk, amelyben a társadalmi kötelezettségen túlmenően közösségi élmény a gyerekeknek az iskolába járás, olyan iskolát szeretnénk, ahol a gyerekek nem a nap végét várják, hanem a nap elejét, olyan iskolát, ahol a gyerekek személyre szabott fejlesztéseket kapnak" - mondta a rektorhelyettes.
Füzesséri József (független), az abaúji város polgármestere azt emelte ki beszédében, hogy az oktatás egy település számára az egyik legfontosabb dolog, egy településnek akkor lehet jövője, ha olyan diákokat képez, nevel, akik megállják az életben a helyüket. 
Emlékeztetett arra, a képviselő-testület a közelmúltban döntött arról, hogy az oktatási intézmények egy részének fenntartását, működtetését átadja a katolikus egyháznak, ugyanakkor az állami oktatást is megerősítik. Új iskolai szárny is épül, mintegy másfél milliárd forint állami támogatásból.

(MTI)

Menü

Klebelsberg Központ

EFOP-4.1.11-21-2021-00001 Projekt

EFOP-3.1.11-19-2020-00001 projekt

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP)

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE

ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAMOK EFOP-3.1.4-15-2015-00001 VEKOP-7.3.1-17-2017-00001

Energiahatékonysági fejlesztések az iskolákban

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

Köznevelés az iskolában

Informatikai fejlesztések az iskolákban

Társadalmi Megújulás Operatív Program az iskolákban

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.2.1-2021-2021-00001

Előkészítés a Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.0.0-2021-00002

DIMOP_PLUSZ-4.1.1-23-2023-00001

Általános Adatkezelési Tájékoztató

Navigáció