Száztízezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot tanévkezdésre

Publikálva: 2021. augusztus 27.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke és Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára közös sajtótájékoztatót tartott az RSZTOP-2.1.1-16-2017-00001 azonosítószámú „Alapvető fogyasztási cikkek biztosítása szegény gyermekes családok számára” c. projektről.

Budapest, 2021. augusztus 26., csütörtök (MTI) - Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.

Hajnal Gabriella elmondta, 110 480 diák kap ingyenes tanszercsomagot elsőtől nyolcadik évfolyamig, függetlenül attól, hogy ki az iskola fenntartója. A csomagokat már kiszállították, a rászoruló diákok augusztus 30. és szeptember 2. között meg is kapják azokat - tette hozzá.

Már harmadik éve, hogy európai uniós forrásból támogatott projekt keretében az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális államtitkárságával közösen oldják meg a tanévkezdéshez szükséges, alapvető tanszereket tartalmazó csomagok beszerzését - emlékeztetett.

A tanszercsomagok összeállításakor figyelnek arra, hogy a korosztályoknak megfelelő legyen: az első osztályosok csomagja jóval több iskolaszert tartalmaz, mint a többieké. Ebben a csomagban van például teljesen felszerelt tolltartó is - mondta.

Hajnal Gabriella jelezte, a tapasztalatok szerint a gyerekek nagyon örülnek a tanszercsomagoknak, azok tartalma megfelel mind a diákok, mind a tanárok igényeinek.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára rámutatott, a kormány azért döntött erről a támogatásról, hogy minden rászoruló családban a gyermek "biztonsággal" meg tudja kezdeni a tanévet.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy a tanszer csomagolását a KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. végezte, amely csaknem tízezer, többségében megváltozott munkaképességű embert foglalkoztat.

A közreadott sajtóanyag szerint az alapvető tanszereket tartalmazó csomagok beszerzését az állam 911,5 millió forintos uniós forrásból oldotta meg. Több mint kétezer iskola diákjai kapnak ingyenes tanszercsomagot - írták.

(MTI)

Menü

Klebelsberg Központ

EFOP-4.1.11-21-2021-00001 Projekt

EFOP-3.1.11-19-2020-00001 projekt

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP)

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE

ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAMOK EFOP-3.1.4-15-2015-00001 VEKOP-7.3.1-17-2017-00001

Energiahatékonysági fejlesztések az iskolákban

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

Köznevelés az iskolában

Informatikai fejlesztések az iskolákban

Társadalmi Megújulás Operatív Program az iskolákban

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.2.1-2021-2021-00001

Előkészítés a Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.0.0-2021-00002

DIMOP_PLUSZ-4.1.1-23-2023-00001

Általános Adatkezelési Tájékoztató v05

Navigáció