PISA-felmérés – Palkovics László: januárban tárgyalhat a felmérésről a köznevelési kerekasztal

Publikálva: 2016. december 13.

Budapest, 2016. december 13., kedd (MTI) - Várhatóan januárban tárgyal a köznevelési kerekasztal a PISA-felmérés eredményeiről - mondta Palkovics László oktatási államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Az államtitkár jelezte: jövőre folytatódik a pedagógusok béremelése, amivel 2017-re összességében 50 százalékos növekményt érnek el.

Palkovics László kérdésre válaszolva elmondta: a kormány számára jelentés készül és javaslatokat is kidolgoznak, ami a megújuló nemzeti alaptantervet, a pedagógusképzést és -továbbképzést, a módszertani fejlesztéseket egyaránt érinti majd. A köznevelési kerekasztal januári ülésére már a feldolgozott eredményekkel mennek - jelezte.

Egy másik felvetésre reagálva közölte: a PISA-felmérés eredményeivel kapcsolatban elindult vizsgálat, nem arra vonatkozik, ki a felelős. Ha nem szerepel a tananyagban az a fajta megközelítés, amelyet a PISA mér, akkor nehéz tanítani. Ezért azt kell megnézni, miért nem szerepel a tananyagban - tette hozzá.

Megismételte: a PISA egy alkalmazásorientált mérés, amely feltételezi, hogy a különböző diszciplínákat egymásra épülve, egymással koordinálva tanítják.

Palkovics László kitért arra is, hogy 2017 szeptemberében a pedagógus-életpályamodell utolsó szakaszaként tovább nőnek a bérek, így összességében 50 százalékos bővülést érnek majd el; 2013 és 2016 között 226 milliárd forintot fordítottak e célra.

Példaként említette, hogy egy pályakezdő, főiskolai végzettségű pedagógus 2013-ban 122 ezer forintot keresett, jövőre pedig 183 ezer forinttal számolhat. Egy húszéves gyakorlattal bíró, egyetemi végzettségű, pedagógus I. fokozatban lévő nevelő bére pedig a 2013-as 173 ezerről jövőre 305 ezerre nő.

Az emeléssel a tanárok jövedelme eléri a diplomások átlagjövedelmének 82 százalékát, ami meghaladja az OECD átlagát - jelezte az oktatási államtitkár.

Elmondta azt is, hogy idén 35 ezer pedagógus számára hirdették meg a magasabb fokozatba kerülés lehetőségét, és 22 ezren jelentkeztek erre. Ebből a körből 9 ezren automatikusan megkapták a magasabb fokozatot a mentesítésre vonatkozó szabályok alapján, illetve azért, mert legfeljebb hét évvel állnak nyugdíj előtt. Azok közül, akik korábban sikertelenül töltötték fel a portfóliót, eddig 287-en éltek a megismételt lehetőséggel, a többieknek január 5-éig még módjuk van erre.

Palkovics László közölte: az iskolák átvételéről ötszáz önkormányzattal kezdődtek tárgyalások, amelyek nyolc helyen nem zárultak még le. Reményei szerint ez az elkövetkező két hétben ezeken a helyeken is megtörténik majd - mondta, hozzátéve: Budaörsön, Gödöllőn és Salgótarjánban még nem volt testületi ülés erről. Ha nem sikerül megállapodni, akkor minisztériumi döntéssel kerülnek az iskolák a tankerületi központokhoz - mondta.

Beszámolt arról is, hogy kedd délután lesz egyeztetés a pedagógusok sztrájkbizottságával, ez azonban elsősorban a munkáltatókat érintő technikai kérdésekről szól majd.

MTI

Menü

Klebelsberg Központ

EFOP-4.1.11-21-2021-00001 Projekt

EFOP-3.1.11-19-2020-00001 projekt

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP)

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE

ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAMOK EFOP-3.1.4-15-2015-00001 VEKOP-7.3.1-17-2017-00001

Energiahatékonysági fejlesztések az iskolákban

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

Köznevelés az iskolában

Informatikai fejlesztések az iskolákban

Társadalmi Megújulás Operatív Program az iskolákban

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.2.1-2021-2021-00001

Előkészítés a Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.0.0-2021-00002

DIMOP_PLUSZ-4.1.1-23-2023-00001

Navigáció