Párbeszéd a tényalapú beavatkozásokért, a köznevelési fejlesztésekért

Publikálva: 2014. május 27.


Az Új Széchenyi Terv keretében az állami nevelési-oktatási rendszer egészét érintő átfogó fejlesztést indított a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK). A fejlesztésekről rendezett szakmai konferenciasorozat első állomásán Pécsett több száz iskolaigazgató vett részt. A 10 milliárd forintból megvalósuló projekt fő célja a szervezet fejlesztése, ezáltal az intézményi működés hatékonyabbá tétele. A fejlesztésekbe a KLIK a szervezet egészét szeretné bevonni, felhasználva a több mint 120 000 pedagógus tapasztalatát, bölcsességét és tudását. A többállomásos szakmai rendezvénysorozat is ezt a törekvést szolgálja.

A KLIK legfontosabb feladata a megalakulása óta eltelt másfél évben az alapvető működőképesség biztosítása volt. Ezt sikerrel teljesítette, a rosszindulatú jóslatok ellenére a közoktatás nem dőlt össze, bár az átmenet tagadhatatlanul nagy nehézségekkel járt – fogalmazott a fejlesztésekről rendezett tájékoztatón Marekné dr. Pintér Aranka, a KLIK elnöke. Az intézményfenntartó központ kiemelt célja – folytatta –, hogy a korábbi szétforgácsolt önkormányzati modellel szemben új, előnyös rendszer épüljön. A szervezet az EMMI támogatásával ennek érdekében átfogó fejlesztéseket indított. Az uniós támogatásból megvalósuló „Köznevelés az iskolában” című projekt mellett az intézményfenntartó már korábban megkezdte az informatikai rendszer kialakítását, annak érdekében, hogy egyszerűsödjön az ügyintézés. Ennek bővítéseként az Új Széchenyi Terv keretében minden intézményben elérhető közös információs rendszer épül ki, amely csökkenti az adminisztratív terheket; átláthatóvá, egyszerűvé teszi az adatkezelést.

A TÁMOP-3.1.4.B-13/1-2013-0001 számú, kiemelt projekten belül megvalósuló szervezetfejlesztés célja, hogy az egyéni, szakmai tudás minél jobban hasznosuljon a szervezet egészében, minden területen felkészült és motivált szakemberek dolgozzanak.  Ezt a folyamatot belső képzések, valamint olyan kezdeményezések ösztönzik, mint a pályázat a szervezeti párbeszédért. A pedagógusok olyan új módszereket ismerhetnek meg, amelyek munkájukat sikeresebbé, hatékonyabbá tehetik. Ennek érdekében a KLIK országszerte pályázat útján választja ki azt a közel 100 iskolát is, amelyek minősítésüket követően módszertani központként működve más intézményeknek is segítséget tudnak nyújtani.

26 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei iskolában segítő szakemberek közreműködésével és oktatási eszközök beszerzésével már megkezdődött az intézményi fejlesztés. Hamarosan további közel 130 iskolában indul el a tényalapú beavatkozásra épülő munka. Ehhez kapcsolódóan a mérési eredmények ismertetése is a tájékoztatónap része. A program célja az esélyteremtés, a nehéz helyzetű iskolák diákjainak lehetőséget biztosítani a képességeikhez illeszkedő pályaválasztáshoz, boldoguláshoz.

A KLIK a partnerség keretein belül támogatja az iskolák, valamint a szülők, az önkormányzatok, a civil- és szakmai szervezetek közötti együttműködések, közösségek kialakulását, a már meglévő partnerkapcsolatok erősítését. Népszerűsíti azokat a már működő, jó kezdeményezéseket, amelyek országszerte követendő példát mutathatnak.  A projekt másfél éve alatt legalább 500 közösségi program megszervezését és 200 mobil közösségi tér kialakítását segíti elő.

A „Köznevelés az Iskolában” lehetőséget ad a szervezetben rejlő közös erőforrás hatékony kamatoztatására abból a célból, hogy a gyerekek versenyképesebb tudást, minőségi nevelést-oktatást kaphassanak.  A fejlesztések a pedagógusok mindennapi munkáját segítik mind a szervezeti, mind a szakmai területeken.
A KLIK az állami nevelési-oktatási rendszer fejlesztéseiről több városban tart szakmai konferenciát intézményvezetők számára. A tájékoztató előadások elsődleges célja a Köznevelés az iskolában című projekt ismertetése, az intézményi lehetőségek bemutatása. A rendezvénysorozat első helyszínén, Pécsett 2014. május 27-én közel 300 intézményvezető vett részt; május 28-án Békéscsabán, május 29-én Székesfehérváron, május 30-án Szolnokon folytatódik a konferencia.

Menü

Klebelsberg Központ

EFOP-4.1.11-21-2021-00001 Projekt

EFOP-3.1.11-19-2020-00001 projekt

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP)

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE

ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAMOK EFOP-3.1.4-15-2015-00001 VEKOP-7.3.1-17-2017-00001

Energiahatékonysági fejlesztések az iskolákban

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

Köznevelés az iskolában

Informatikai fejlesztések az iskolákban

Társadalmi Megújulás Operatív Program az iskolákban

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.2.1-2021-2021-00001

Előkészítés a Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.0.0-2021-00002

DIMOP_PLUSZ-4.1.1-23-2023-00001

Navigáció