Matematikai aranyérem Hongkongban

Publikálva: 2016. július 19.

A tizennegyedik helyen végzett a magyar csapat az idei Nemzetközi Matematikai Diákolimpián, amit 109 ország részvételével Hongkongban rendeztek meg. A hatfős magyar csapatból Gáspár Attila, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium 10. osztályos tanulója aranyérmet nyert.

Pelikán József, a magyar csapat vezetője az MTI-nek elmondta: a július 16-án zárult verseny részvételi csúcsot hozott, először lépte át a matematikai diákolimpikonok száma a hatszázat. A magyar csapat legfiatalabb tagja, Gáspár Attila a 602 résztvevő közül a 12. lett.

A csapattagok mindegyike szerzett érmet, Lajkó Kálmán, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 11. osztályos tanulója, valamint Nagy Kartal és Szabó Barnabás, a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium végzősei ezüstérmet, Baran Zsuzsanna, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium 11. osztályos tanulója és Williams Kada, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 11. osztályos diákja bronzérmet nyert.

Hongkongban az összesített csapatversenyt az Egyesült Államok nyerte, Dél-Korea és Kína előtt. Az európai uniós országok közül egyedül Nagy-Britannia előzte meg a magyar csapatot.

Magyarország az 1959 óta minden évben megrendezett matematikai diákolimpia rendszeres résztvevője, a csapat rendre előkelő helyen végez a versenyben. A magyar csapatot évek óta vezető Pelikán József matematikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott adjunktusa diákként az 1960-as években maga is három aranyérmet és egy ezüstérmet nyert.

(MTI)

Menü

Klebelsberg Központ

EFOP-4.1.11-21-2021-00001 Projekt

EFOP-3.1.11-19-2020-00001 projekt

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP)

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE

ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAMOK EFOP-3.1.4-15-2015-00001 VEKOP-7.3.1-17-2017-00001

Energiahatékonysági fejlesztések az iskolákban

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

Köznevelés az iskolában

Informatikai fejlesztések az iskolákban

Társadalmi Megújulás Operatív Program az iskolákban

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.2.1-2021-2021-00001

Előkészítés a Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.0.0-2021-00002

DIMOP_PLUSZ-4.1.1-23-2023-00001

Általános Adatkezelési Tájékoztató v05

Navigáció