SAJTÓKÖZLEMÉNY - Kreatív matematika versenyt szervez a KK

Publikálva: 2017. december 6.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Kreatív, digitális eszközök használatára épülő matematika versenyt szervez a Klebelsberg Központ a Dunaújvárosi Egyetem közreműködésével. A „MaTech” elnevezésű verseny célja, hogy a digitális készséget, a kreativitást és a kooperációt fejlesztő feladatok segítségével közelebb hozza a matematikát a diákokhoz. Az élményalapú tanulás a tehetséggondozás egyik legoptimálisabb formája, hiszünk abban, hogy egy megmérettetés lehet érdekes és inspiráló is a résztvevők számára. Reményeink szerint a most induló verseny a kihívás mellett olyan élményekkel teszi gazdagabbá a résztvevőket, amelyek jelentős lökést adnak számukra további tanulmányaik során. A feladatok elkészítésébe bevontunk az ország minden részéből középiskolai tanárokat is olyan intézményekből, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak a tehetségazonosításra, a matematikai-logikai kompetencia fejlesztésére. A verseny három fordulóból áll, a döntőben értékes informatikai eszközöket nyerhetnek a legjobb csapatok tagjai. Jelentkezni és további információkat szerezni a wwww.matechverseny.hu honlapon, illetve a verseny Facebook oldalán lehet.

A Klebelsberg Központ számára a diákok érdekei a legfontosabbak, a tankerületi központokkal együtt mindent megtesz azért, hogy megfelelő szakmai és infrastrukturális környezetben tudjanak tanulni. A fenntartó és az intézmények egymást segítve tudják megteremteni a XXI. századi oktatási rendszert, a Klebelsberg Központ éppen ezért a tankerületi központokkal és az intézményekkel közösen kívánja a jövőben is a feladatait ellátni. Ennek szellemében szervezi meg ezt a versenyt is.

Menü

Klebelsberg Központ

EFOP-4.1.11-21-2021-00001 Projekt

EFOP-3.1.11-19-2020-00001 projekt

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP)

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE

ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAMOK EFOP-3.1.4-15-2015-00001 VEKOP-7.3.1-17-2017-00001

Energiahatékonysági fejlesztések az iskolákban

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

Köznevelés az iskolában

Informatikai fejlesztések az iskolákban

Társadalmi Megújulás Operatív Program az iskolákban

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.2.1-2021-2021-00001

Előkészítés a Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.0.0-2021-00002

DIMOP_PLUSZ-4.1.1-23-2023-00001

Általános Adatkezelési Tájékoztató v05

Navigáció