Koronavírus - Debreceni tankerület: felkészültek a testhőmérséklet-mérésre

Publikálva: 2020. szeptember 30.

Debrecen, 2020. szeptember 29., kedd (MTI) - A Debreceni Tankerületi Központ köznevelési intézményeiben felkészültek az október 1-től kötelező testhőmérséklet-mérésre.

A 41 iskolában 138 bejáratot nyitottak meg és 418 digitális hőmérővel ellenőrzik a diákokat - közölte a tankerület igazgatója kedden Bagamérban, ahol az általános és alapfokú művészeti iskolában egy hete tesztelik az eljárást.

Pappné Gyulai Katalin az MTI-nek elmondta: intézményeikben megfelelő a tanulók és a munkatársak egészségének a védelme, amelyhez a kormány biztosítja a szükséges eszközöket, fertőtlenítőszereket.

Hozzátette: az óvintézkedéseknek - intézményi járványügyi eljárásrend, kézfertőtlenítő pontok kialakítás, szünetek utáni folyamatos fertőtlenítés, takarítás -, valamint a diákok és a pedagógusok felelősségteljes magatartásának is köszönhető, hogy az iskoláikban tanuló 16 863-ból fiatalból 23 a covid-fertőzött, a diákok 0,1 százaléka, és a 704 osztályból csupán hétben van digitális, tantermen kívüli oktatás.

Pappné Gyulai Katalin elmondta azt is, hogy a napokban osztják ki a digitális hőmérőket, de néhány intézményben - mint ahogy Bagamérban is - már korábban tesztelték az eszközöket annak érdekében, hogy lássák, miként tudják gyorsítani, hatékonnyá tenni a beléptetést.

Valamennyi iskolában a megszokottól több kaput nyitottak ki, több intézményben úgynevezett csúsztatott csengetési rendet vezettek be, két iskolában pedig 8 óra helyett 8.30-kor kezdődik a tanítás - sorolta a tankerületi igazgató.

A bagaméri tapasztaltokról szólva hozzátette: a tesztidőszak alatt szűrtek ki magasabb hőmérsékletű diákot, ami hozzásegített a helyi eljárásrend kialakítására, és ennek eredményeként olyan megállapodás született, hogy ilyen esetben a háziorvos soron kívül azonnal fogadja és ellátja a kiszűrt gyereket.

Figyelemre méltónak nevezte Pappné Gyulai Katalin azt a bagaméri ötletet, hogy a járólapokra felfestett üzenetekkel - "Moss gyakran kezet!", "Ne lépj a sarkamba, tarts távolságot!" - is segítik a diákokat.

(MTI)

Menü

Klebelsberg Központ

EFOP-4.1.11-21-2021-00001 Projekt

EFOP-3.1.11-19-2020-00001 projekt

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP)

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE

ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAMOK EFOP-3.1.4-15-2015-00001 VEKOP-7.3.1-17-2017-00001

Energiahatékonysági fejlesztések az iskolákban

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

Köznevelés az iskolában

Informatikai fejlesztések az iskolákban

Társadalmi Megújulás Operatív Program az iskolákban

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.2.1-2021-2021-00001

Előkészítés a Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.0.0-2021-00002

DIMOP_PLUSZ-4.1.1-23-2023-00001

Általános Adatkezelési Tájékoztató v05

Navigáció