Kásler: elkészült a módosított Nemzeti Alaptanterv

Publikálva: 2020. január 31.

Budapest, 2020. január 31., péntek (MTI) - Elkészült a módosított Nemzeti Alaptanterv (Nat) - jelentette be Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten. A tárcavezető úgy fogalmazott: a módosított Nat "a jelennek és a jövőnek készült, és a múlt értékeire épít".

    A miniszter kiemelte: a módosított Nat ötvözi a legmodernebb, legeredményesebb nemzetközi pedagógiai gyakorlatot a magyar oktatás hagyományaival és értékeivel, és erősíti a nemzeti identitást.  

    A módosított Nat minden magyar gyermeknek lakóhelytől, társadalmi és szociális helyzettől függetlenül biztosítani kívánja ugyanazokat a lehetőségeket - mondta.  Kiemelte a megváltozott Nat által szintén rögzített ismeretek átadását, amelyek a harmonikus családi élet kialakításához szükségesek.
    A tárca vezetője célként jelölte meg, hogy a hagyományos, európai értékeket és modern oktatást ötvöző magyar oktatás, és a köznevelés rendszeréből kilépő fiatalok 2030-ra a világ élvonalába kerüljenek.
    A módosított dokumentum a humán tárgyak esetében új tartalmakkal, szerkezettel, modern eszközökkel járul hozzá a nemzeti önazonosság kialakításához - fűzte hozzá.
    A természettudományos tárgyak esetében "sience-típusú" tananyagot állítottak össze, hogy a diákok érdeklődését még inkább elnyerjék - mondta.
    Az idegennyelv-oktatásban az eddigieknél hatékonyabb eszközökkel szeretnék növelni az eredményességet - ismertette. Hangsúlyozta, hogy meg kívánják teremteni a digitális kultúra és a modern munkaerő-piaci elvárások egységét.
    Megjegyezte: a módosított Nat csökkentheti a lemorzsolódást is, a végzettség nélküli iskolaelhagyást.
    Hajnal Gabriella, miniszteri biztos úgy fogalmazott: a módosított Nat középpontjában a gyermek és a pedagógus áll.
    Ismertette: csökken a tanulók óraszáma, és a korábbi szabályozástól eltérően évfolyamonként meghatározzák a diákok maximális heti óraszámát.     Az alsó tagozat első három évében ez 24 óra lesz, amiből 22 a kötelező. Jelezte, hogy a maximumban már benne van a heti öt testnevelés óra is.
    A 11-12. évfolyamon összesen a maximum óraszám 34 óra lesz, a kötelező ebből 11. évfolyamon 25, a 12. évfolyamon 24 óra. Ehhez jön még négy kötelezően választható tárgy, a korábbi fakultációknak megfelelően, illetve választható tárgyként négy illetve öt óra plusz.
    Cáfolta, hogy megszűnnének tantárgyak, így a médiaismeret, mint kötelezően választható tárgy is megmarad, mostantól két évfolyamon is lehet majd tanulni. A 8. és 12. évfolyamon jelenik meg az állampolgári ismeretek, amely gyakorlatorientált információkat kíván közvetíteni, így például megtanulják a diákok, hogyan kell használni az ügyfélkaput.
    A digitális kultúra, a korábbi informatika, valamint a technika tantárgyak is megújulnak.
    Lehetőség lesz a természettudomány elnevezésű integrált tárggyal kiváltani a kémia, fizika és biológia tárgyakat, és tartalmi megújuláson esett át a magyar nyelv és irodalom, a történelem, az ének-zene tárgyak.  
    Jelezte: elkészültek az új kerettantervek is, amelyeket a minisztérium és az Oktatási Hivatal honlapján napokon belül közzé tesznek. Az átdolgozott tankönyvek is időben rendelkezésre állnak majd - ígérte a miniszteri biztos.
    A kiosztott háttéranyag szerint a tankönyvellátás felkészült a változások kezelésére, zavartalan lesz az ellátás a következő tanévre is.
    A módosított Nat az 1., 5. és 9. évfolyamon felmenő rendszerben a 2020/2021-es tanévtől lép életbe.
    Maruzsa Zoltán, köznevelési államtitkár közölte: a módosított dokumentum további feladatokat ad majd a pedagógusképzés és továbbképzés területén. A megváltozott tartalmakra megfelelően fel kell készíteni a pedagógusokat - hangsúlyozta.
    Megjegyezte: a változások az érettségi szabályozását is érintik majd, a vonatkozó pontokat az év második felében rendezni kívánják.

(MTI)

Menü

Klebelsberg Központ

EFOP-4.1.11-21-2021-00001 Projekt

EFOP-3.1.11-19-2020-00001 projekt

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP)

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE

ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAMOK EFOP-3.1.4-15-2015-00001 VEKOP-7.3.1-17-2017-00001

Energiahatékonysági fejlesztések az iskolákban

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

Köznevelés az iskolában

Informatikai fejlesztések az iskolákban

Társadalmi Megújulás Operatív Program az iskolákban

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.2.1-2021-2021-00001

Előkészítés a Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.0.0-2021-00002

DIMOP_PLUSZ-4.1.1-23-2023-00001

Navigáció