Idén is várjuk a hallgatókat a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Programba!

Publikálva: 2021. október 27.

A pályázatokat 2021. november 8-ig várjuk, a sikeres jelentkezéshez elektronikusan és papír alapon is be kell nyújtani.

FRISSÍTÉS: Meghosszabbított határidővel, 2021. november 15-ig várja a végzős pedagógus-hallgatók jelentkezését a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program.

A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program a Kormány által alapított ösztöndíj, melynek célja a megfelelően képzett, szakmailag elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező pedagógus-utánpótlás biztosítása.

Ha a magyarországi felsőoktatásban tanuló, Magyarországon vagy Magyarországgal szomszédos országban élő magyar anyanyelvű hallgató vagy, biztos tanári állást, és azt szeretnéd, hogy az egyetem után olyan munkahelyen kezdhesd meg tanári karriered, ahol a legnagyobb szükség van rád, jelentkezz az ösztöndíj programra! A programban azok vehetnek részt, akik a pályázat benyújtásának időpontjában egységes, osztatlan tanárképzést, gyógypedagógia, vagy tanító alapképzési szakon képzést nyújtó felsőoktatási intézménybe felvételt nyertek, illetve a pályázat benyújtásának időpontjában már tanulmányokat folytatnak.

A program célja, hogy a tanulmányaidat jelentős összegű ösztöndíjjal segítsük, és hogy a diplomád megszerzése után biztos állást biztosítsunk neked egy köznevelési intézményben.

A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Programban eddig, a 2013/2014. tanévi indulása óta 4109 hallgató segítettünk, őket összesen 5 808 000 000 Ft ösztöndíjban részesítettük.

2018 szeptembere óta 1160 pedagógus végzettséget és szakképzettséget szerzett ösztöndíjas kezdte meg pedagógus pályáját köznevelési intézményekben.

Az ösztöndíj összege 125.000,- Ft, 250.000,- Ft vagy 375.000,- Ft/félév lehet, ennek elbírálása függ a tanulmányi eredményeidtől, illetve attól, hogy milyen szakon tanulsz, és hogy a munkavállalásához mely régiót preferálod.

A 2021/2022. tanévi pályázati időszak 2021. október 19-én indult, a pályázatok benyújtására 2021. november 8-ig van lehetőség. A pályázatot elektronikusan és papír alapon is be kell nyújtani. A pályázatokat november-december folyamán értékelik és bírálják el. 

A pályázatról bővebb információt az alábbi címen találsz: https://kk.gov.hu/klebelsberg-kepzesi-osztondij 

A pályázat elektronikus beadásához a KRÉTA felülete áll rendelkezésedre: http://osztondij.e-kreta.hu.

További kérdések esetén kapcsolat: XUbeAXhZIQNUGIcSol35YMb3N6dG9uZGlqQGtrLmdvdi5odQ==

FRISSÍTÉS: Meghosszabbított határidővel lehet jelentkezni a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Programba!

Meghosszabbított határidővel, 2021. november 15-ig várja a végzős pedagógus-hallgatók jelentkezését a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program.

Menü

Klebelsberg Központ

EFOP-3.1.11-19-2020-00001 projekt

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP)

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE

ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAMOK EFOP-3.1.4-15-2015-00001 VEKOP-7.3.1-17-2017-00001

Energiahatékonysági fejlesztések az iskolákban

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

Köznevelés az iskolában

Informatikai fejlesztések az iskolákban

Társadalmi Megújulás Operatív Program az iskolákban

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

Navigáció