Balog: az állami felelősség komoly eredményeit látjuk a köznevelésben

Publikálva: 2017. augusztus 27.

Az állami felelősség komoly eredményeit látjuk a köznevelésben - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Hangsúlyozta: a tankönyvek kiadásának állami kézbe vételével évi 20-30 százalékos árcsökkenést értek el, így vált lehetővé, hogy szeptember 1-jétől ingyenes az összes tankönyv Magyarországon az első kilenc évfolyamon.

    A miniszter úgy fogalmazott: szabadpiaci árak esetén erre nem lenne lehetőség, a nagy állami tankönyvellátó rendszer létrehozása vezetett oda, hogy nem kell fizetni a tankönyvekért. Ez a háromgyermekes családoknál több mint 40 ezer, a kétgyermekeseknél több mint 30 ezer forint megtakarítást jelent, ez a családoknál marad - tette hozzá.

    Balog Zoltán elmondta: a kormány azt vállalta, hogy megpróbálja a családok terheit jelentősen csökkenteni, nem csak a tanév kezdésekor.

    Gyermekétkeztetésre nyáron 6,7 milliárd forintot fordítottak, és most indul az az időszak, amikor minden második gyerek térítésmentesen étkezhet az iskolában - közölte.

    A miniszter kitért arra, hogy a magyar állam teljes felelősséget vállal nemcsak a közoktatás fenntartásáért, hanem a működtetéséért is, nemcsak a tartalmi, hanem a technikai ügyekért is.

    Mióta ez a rendszer van, minimálisra csökkentek azok a panaszok, amelyek hiányról szólnak, hogy a pedagógusok nem kapják meg a bérüket, hogy hiányzik a taneszköz, hogy nem sikerül kifizetni számlákat - sorolta. Megjegyezte azt is, előre tudtak lépni azzal is, hogy a következő évben 100 milliárd forinttal növelik az iskolafennartó Klebelsberg központok költségvetését, ami nagyobb biztonságot jelent a pedagógusoknak, a szülőknek és a gyerekeknek.

(MTI)

Menü

Klebelsberg Központ

EFOP-4.1.11-21-2021-00001 Projekt

EFOP-3.1.11-19-2020-00001 projekt

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP)

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE

ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAMOK EFOP-3.1.4-15-2015-00001 VEKOP-7.3.1-17-2017-00001

Energiahatékonysági fejlesztések az iskolákban

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

Köznevelés az iskolában

Informatikai fejlesztések az iskolákban

Társadalmi Megújulás Operatív Program az iskolákban

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.2.1-2021-2021-00001

Előkészítés a Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.0.0-2021-00002

DIMOP_PLUSZ-4.1.1-23-2023-00001

Navigáció