A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ közleménye az átadás – átvételi megállapodásokról

Publikálva: 2016. december 16.

Sajtóközlemény

Az intézményfenntartásban az állam szerepvállalására a területi különbségek kiegyenlítése, az egyenlő feltételek biztosítása és a pedagógusok bérének garantálása miatt van szükség. A fenntartói és működtetői feladatok egységesítése segítséget jelent az ellátásban részt vevők számára. Ezáltal a korábbinál egyértelműbbé válnak a viszonyok, teljes egészében az állam vállalja a felelősséget az intézményekért, a feladatellátáshoz szükséges forrás pedig tervezhetőbbé válik. Az átadás-átvételről szóló megállapodásokat a működtető települési önkormányzatoknak és a tankerületi központoknak 2016. december 15-éig kellett megkötniük. A megállapodások során a tankerületi központok a gyermekek – diákok mindenekfelett álló érdekét szem előtt tartva, a felek közti konstruktív, a helyi érdekeket figyelembe vevő együttműködésre törekedtek. Összesen 483 – megállapodás készítettek elő a tankerületi központok a települési önkormányzatokkal közösen, azonban nyolc önkormányzat esetében végül nem jött létre a megállapodás. A vonatkozó jogszabály értelmében, ha a felek között a megjelölt határidőig nem jön létre, vagy nem teljes körűen jön létre a megállapodás, akkor az 2016. december 20. napjáig határozat formájában valósul meg.

Menü

Klebelsberg Központ

EFOP-4.1.11-21-2021-00001 Projekt

EFOP-3.1.11-19-2020-00001 projekt

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP)

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE

ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAMOK EFOP-3.1.4-15-2015-00001 VEKOP-7.3.1-17-2017-00001

Energiahatékonysági fejlesztések az iskolákban

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

Köznevelés az iskolában

Informatikai fejlesztések az iskolákban

Társadalmi Megújulás Operatív Program az iskolákban

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.2.1-2021-2021-00001

Előkészítés a Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.0.0-2021-00002

DIMOP_PLUSZ-4.1.1-23-2023-00001

Navigáció