SAJTÓKÖZLEMÉNY

Tévesek azok a sajtóban megjelent találgatások, amelyek szerint politikai szándék áll a Budapest II. Kerületi Szabó Lőrinc Két Tannyelvű Általános Iskola és Gimnázium intézményvezetői pályázatáról hozott döntés mögött. A valóság ezzel szemben az, hogy szakszerű, megalapozott és jogszerű döntés született. A Klebelsberg Központot az ügyben megkereste az iskola szülői munkaközössége is. A jelenlegi intézményvezető megbízatása 2017. július 31-én lejár, ezért az illetékes minisztérium pályázatot írt ki az igazgatói posztra. A pályázati eljárás jogszerű, érvényes, de eredménytelen volt. A minisztérium a döntési folyamat során minden körülményt, köztük a véleményezésre jogosultak javaslatait, a benyújtott pályázatokat valamint a szakmai szempontokat mérlegelve, és az intézmény jövőjét szem előtt tartva határozott úgy, hogy az egyik pályázót bízza meg egy évre az intézményvezetői feladattal. A pályázati eljárás lebonyolítása, valamint a döntés meghozatala a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően zajlott.

Klebelsberg Központ
Stratégiai és Kommunikációs Főosztály