A Magyar Innovációs Szövetség közleménye

Budapest, 2021. június 22. - A 30. alkalommal meghirdetett, 2020-21. évi Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobb, legtehetségesebb fiatal feltalálóinak és tudósainak 11 díjat, a díjakkal járó több mint 2,5 millió forint ösztöndíjat osztott ki a május 22-ei eredményhirdetésen a versenyt szervező Magyar Innovációs Szövetség, dr. Pakucs János, a szervezőbizottság elnöke és dr. Birkner Zoltán, az NKFIH elnöke közreműködésével. 12 kiemelkedő középiskolai tanár 500-800 E Ft-os, 11 középiskola 800-1000 E Ft-os díjban részesült. A díjazottakról és a további 54, dicséretben részesített pályázatról szóló kiadvány a következő linken nyitható meg.

A középiskolás fiatalok számára meghirdetett verseny végső szakaszához érkezett. A 188 pályázó közül az első fordulóból 116 jutott tovább, akik közül 99-nek sikerült kidolgoznia és bemutatnia pályázatát az akadémikusokból és gazdasági szakemberekből álló bírálóbizottságnak.

 A június 22-ei eredményhirdetésen a középiskolás fiatalokat, tanárokat Novák Katalin, miniszter és Freund Tamás, az MTA elnöke köszöntötte. A legjobbnak ítélt pályázók 4 első, 4 második és 3 harmadik díjat, valamint 1 különdíjat vehettek át Dr. Bódis József államtitkártól (ITM), Rácz Zsófia, h. államtitkártól és Jakab László, zsűrielnöktől. A díjazottak az ösztöndíjak mellett okleveleket és iparművész által készített porcelán kisplasztikát is kaptak.

 Kiemelkedő, nemzetközileg is jegyzett kutatási eredményeket ért el:

·         Seitz Erik (Pannonhalmi Bencés Gimnázium) „Az epitheliális-mezenchimális átmenet (EMT) új, többsejtes hálózatos modelljének kifejlesztése és új, potenciális gyógyszercélpont megtalálása a hibrid-EMT-nek a modellbe építésével˝ c. pályázatával. Erik célja, hogy a rákos áttétek kialakulásának kezelésére, nemzetközi szinten is új klinikailag alkalmazható gyógyszercélpontot találjon, amellyel életeket menthetünk.

·         Radó János (Berzsenyi Dániel Gimnázium) PenAlone c. pályázatával. János olyan világ szinten is újdonságnak számító vezeték nélküli író és rajzeszközt fejlesztett, mely az eddigi digitális tollaktól eltérően tetszőleges felületen használható, nem hagy nyomot, az írt szöveg, rajzolt ábra pedig valós időben megjelenik a monitoron.

·         Balázs Gábor Gergő (Ócsai Bolyai János Gimnázium) „Láthatatlan kísérő nyomában egy egzotikus csillagrendszerben˝ c. pályázatával. Gábor kutatásának alapja egy különleges kettőscsillag, melynek fedéseit felhasználva és ismerve a fény terjedési sebességét, keresett Földhöz hasonló bolygót.

·         Ecsedi Boglárka (Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium) „A mesterséges neurális hálózatok strukturális optimalizálása˝ c. pályázatával. Boglárka a hálózattudomány eszközeinek segítségével különböző hálózatregularizációs módszereket határozott meg, melyek a mesterséges neurális hálózatok működésének optimalizálását tűzték ki célul.

 Az elsődíjas pályázók megkapták a lehetőséget a bíráló-bizottságtól, hogy Magyarországot képviseljék az Európai Unió, 2021 szeptemberében a Salamancai Egyetem által rendezendő “32. Fiatal Tudósok Versenyén”, amelyen 37 ország fiataljai versenyeznek a díjakért (3500-7000 euró).

 Azon középiskolák, melyek műszaki, természettudományos szakkört, klubot működtettek, és legalább 3 vagy több nevezést adtak be, a nevezések közül pedig legalább kettő a 2. fordulóba jutott,  800-1000 E Ft-os díjban részesültek. 12 kiemelkedő középiskolai, természettudományt oktató tanár ugyancsak díjban részesült (500-800 E Ft értékben).

 További információ: Garay Tóth János, kommunikációs igazgató, tel: 30/900-4850, e-mail: ZEnIMHDrqUFm3i3TZ2FyYXl0b3RoQHQtb25saW5lLmh1.

Dr. Pakucs János, szervezőbizottsági elnök