Reagálás Hadházy Ákos csúsztatásaira

A Klebelsberg Központ megcáfolta Hadházy Ákos állításait, hiszen az általa számon kért rendszerek mindegyikét bemutatta számára a szervezet. A Klebelsberg Központ elnöke lehetőséget biztosított az LMP politikusának, hogy megtekintse a működő programokat, azokról országgyűlési képviselőként teljes körű tájékoztatást kapott. Az LMP képviselője minden kérdésére választ kapott, bár úgy tűnik, ezeket nem értette meg, hiszen pontatlanul adta vissza a Központban dolgozó munkatársak magyarázatát, azok érdemi jelentését elferdítve. Sajnálatosnak tartjuk, hogy Hadházy Ákos az információkat politikai hírverésre használta fel. A rendszerek működnek, a használatba vétel határidejét az illetékes hatóság 2017. december 31-ben határozta meg, amelyre a hatályos jogszabályok lehetőséget adnak. Egyes programok használatba vétele az átszervezés miatt került későbbi időpontra. A képviselő, bár erre ígéretet tett, mind a mai napig nem szolgáltatta vissza Klebelsberg Központból eltulajdonított, és az ő birtokában lévő dokumentumokat. Hadházy Ákos korábbi állításairól már kiderült, hogy nem állják meg a helyüket, most újabb vádaskodással próbálkozik. A Klebelsberg Központ, ahogy eddig is, úgy a továbbiakban is áll minden vizsgálat elé.

Klebelsberg Központ

Stratégiai és Kommunikációs Főosztály