Áttekintették a működtetés átvételével kapcsolatos feladatokat, és az önkormányzatokkal folytatott tárgyalások tapasztalatait a tankerületi igazgatók csütörtöki munkaértekezletükön a települési önkormányzatok által működtetett köznevelési intézmények üzemeltetési feladatainak átvételével kapcsolatban.

Kotán Attila, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ általános elnökhelyettese előadásában kiemelte: a héten elkezdődött a megalakuló tankerületi központok 2017. évi költségvetésének tervezése, amelyhez a tankerületek minden technikai segítséget megkapnak. Az elnökhelyettes kiemelten fontosnak nevezte, hogy a 2016. évi tervezéshez hasonlóan, a jövő évi költségvetés tervezésébe is be kell vonni a köznevelési intézmények vezetőit, hiszen csak így tudnak megjelenni a helyi igények a jövő évi források elosztásánál. Kotán Attila a működtetés átvételével kapcsolatos feladatok között kiemelte az átvételi megállapodások és a vagyongazdálkodási szerződések fontosságát. Hozzátette: a tankerületi központok feladata lesz a szerződések megkötése az érintett önkormányzatokkal, amelyekkel konstruktívan tudtak a tankerületek együttműködni az eddigi előkészítő munka során.
Magyar Zita, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szakmai elnökhelyettese ismételten felhívta a tankerületi igazgatók figyelmét a köznevelési intézményekkel, és a helyi közösséggel történő kapcsolattartás fontosságára. Kiemelte: a feladatellátáshoz szükséges tervezéskor a szakmai szempontok figyelembevételével, a fiskális szemléleten túl, minden tankerületnek elsődlegesen a tanulók érdekében kell eljárnia jogi, emberi és szakmai szempontokat szem előtt tartva.