SAJTÓKÖZLEMÉNY

Széles körű összefogással jött létre az a határokon átívelő rendezvénysorozat, amelyet a Szent László emlékév alkalmából mutattak be a Kelet-Pesti Tankerületi Központ sajtótájékoztatóján pénteken, a budapesti Szent László Gimnázium dísztermében.

Diákok kezdeményezéséből létrejött okoseszköz alkalmazás, a Szent László Emlékév app és a www.szentlaszloev.hu weboldal mutatja be az emlékév tankerület által összehangolt programsorozatát, és részletes információt ad a várható rendezvényekről. A kezdeményezést anyagilag és erkölcsileg is felkarolta a Kelet-Pesti Tankerületi Központ, tájékoztatott dr. Varjuné dr. Fekete Ildikó tankerületi igazgató.

A rendezvénysorozat fővédnöke Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztere köszöntő levelében kiemelte, hogy mai világunkban is időszerű Szent László öröksége, aki személyében összekapcsolta a Kárpát-medencei népeket, így ezek összetartozásának, egymásrautaltságának illetve a kereszténység mai napig tartó összekötő erejének jelképe is egyben. Kiemelte, hogy a tankerület szervezésében megvalósuló emlékév kiváló alkalom arra, hogy közel hozzuk ennek a legendás uralkodónak a képét.

Dunai Mónika országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy modellértékű a tankerületi központ azon szervező munkája, amely az alulról jövő kezdeményezéseket összefogja, és az emlékév kapcsán összehangolja, egy irányba tereli diákok, pedagógusok, szülők, egyházak, civil szervezetek, önkormányzatok munkáját.

György István kormánymegbízott emlékeztetett arra, hogy Kőbányán már több mint két évtizedes hagyománnyal rendezik meg a Szent László Napokat, amely alapjául szolgált az idei, egész évre szóló, diákokat megmozgató rendezvénysorozatnak is. 

Révész Máriusz kormánybiztos kiemelte, hogy a kultúra, oktatás és sport területén egyaránt várhatóak események, köztük távolsági kerékpártúrák is, amelyek segítenek a helyi közösségi élet szervezésében, hogy az emberek közelebb kerülhessenek egymáshoz.

Weeber Tibor alpolgármester és Balogh Attila a Szent László templom plébánosa az önkormányzat illetve az egyház szerepéről, az együttműködés fontosságáról beszélt.

Czigány Balázs igazgatóhelyettes az Esterházy Alapítvány nevében elmondta, hogy támogatnak minden olyan kulturális, oktatási, közismereti tevékenységet, amelyek középpontjában a történelmi múlt megismerésének elősegítése, a kulturális örökség védelme és a hagyományok ápolása áll.

Klebelsberg Központ

Stratégiai és Kommunikációs Főosztály