A kiszámíthatóság és a nyugalom meghozta eredményét - mondta Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán a PIRLS- (Progress in International Reading) felmérés eredményeivel kapcsolatban.

Az államtitkár szerint különösen azokban az iskolákban érezhető a diákok teljesítményének javulása, amelyek önkormányzati fenntartásban voltak, de államiba kerültek.

A gyerekek eredményeiben visszatükröződik, hogy a tanítóik nyugodtak és nem azzal kell foglalkozniuk, hogy ki van-e fizetve a villanyszámla vagy a gázszámla - mondta Palkovics László, aki szerint az óvodába járás magas aránya is hozzájárulhatott a jó eredményhez. Magyarországon a vizsgált időszakban a gyerekek 93 százaléka járt óvodába.

Minden eddiginél jobb eredményeket értek el a negyedik osztályos magyar diákok a szövegértési képességeket vizsgáló  PIRLS-felmérésen tavaly. Magyarország 15 pontot javított a 2011-es eredményhez képest és tavaly 554 pontot ért el. A magyar diákoknál 8 ország tanulói értek el jobb eredményt, tíz olyan ország van, ahol hasonló eredmények születtek és 31 állam oktatási rendszere gyengébb mutatókat produkált.

(MTI)