Teljes félreértésen, illetve tájékozatlanságon alapulnak azok a sajtóhírek, amelyek szerint nem valósulnak meg a köznevelési intézmények nagyobb önállóságáról szóló ígéretek.

Mind a gazdálkodás, mind pedig a foglalkoztatás terén jelentősen bővülnek az iskolák igazgatóinak a jogkörei. Az intézmények költségvetését az igazgatóval közösen tervezi meg a tankerületi központ, ez már az idei tanév őszi időszakára vonatkozóan is így történt. Az intézmény költségvetésének bizonyos részéről dönthet az igazgató. A technikai lebonyolítás, azaz a beszerzés, könyvelés, számlázás, ellenőrzés folyamata elsődlegesen a tankerületi központokhoz tartozik, hiszen ott van meg ehhez a szükséges infrastruktúra és szakemberállomány. A pénzügyi kereteket mindig a fenntartó határozta meg a mindenkori költségvetési szabályozók alapján. A felhasználható összegről az intézmények naprakész információval rendelkeznek. Az intézményvezetők munkáltatói jogköre is bővül, januártól, a működtetési feladatokat végző dolgozóknak is ők irányítják a munkáját, az hozzájárulásuk nélkül pedig nem lehet jogviszonyt létesíteni. Az intézmények szakmai önállóságát törvény garantálja, amelyet tiszteletben tart a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. Az állami kitüntetéseket pedig eddig sem az igazgató adományozta, javaslattételi joga van az igazgatóknak, ugyanúgy, mint az elmúlt évtizedekben.
Az állami intézményfenntartó továbbra is elkötelezett az esélyteremtő, minőségi oktatási rendszer megvalósításában, ehhez biztosítja a szükséges anyagi és humánerőforrást. Az iskolahasználók minden csoportját partnerként kezeljük, a tankerületek vezetői szolgáltatói szemlélettel segítik, támogatják az illetékességükbe tartozó intézmények munkáját.