Tudásmegosztás terén működnek együtt az állami iskolák: a pályázaton kiválasztott Mentoráló intézmények saját, mintaértékű pedagógiai módszereiket osztják meg a többi oktatási intézménnyel, segítve azok oktató-nevelő munkáját. Az ország több száz iskoláját bevonó programot a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) a „Köznevelés az iskolában” projekt keretében indította el. Hajdú-Bihar megyében kiemelkedően sok, harmincnyolc intézmény módszertani modelljeit érhetik el az érdeklődő iskolák.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) a „Köznevelés az iskolában” című európai uniós projektjének egyik elemeként összegyűjtötte azokat az általános és középiskolákat, amelyek mintaértékű pedagógiai modellel rendelkeznek. Rengeteg példa van ugyanis országszerte olyan oktatási-nevelési módszerekre, irányzatokra, amelyekkel az alkalmazó iskolák jelentős eredményeket tudnak felmutatni. A KLIK célja a mentoráló intézményi program elindításával ezeknek a helyben már bevált, régóta alkalmazott eljárásoknak az elterjesztése volt. Alkalmazásuk ugyanis hathatós segítséget tud nyújtani minden állami iskolának az oktatás-nevelési eszköztáruk fejlesztéséhez.
A Mentoráló intézmények havi rendszerességgel kínálnak óralátogatási lehetőséget és szerveznek műhelymunkákat, amelyeken bármely érdeklődő pedagógus részt vehet. Emellett tanácsokat is adnak a már bevált eljárások más iskolák napi gyakorlatába történő átültetéséhez. Mindezekkel a KLIK egy olyan szakmai párbeszéd elindítására törekszik, amelynek eredményeképpen a legjobb pedagógiai gyakorlatok a lehető legszélesebb körben elterjedhetnek. Ez alapvetően a gyerekek érdeke is, hiszen ezek a sikeres módszerek nem csak versenyképesebb tudással vértezik fel őket, hanem érdekesebbé, élményközpontúbbá is teszik az iskolai munkát. A modellprogramokat jegyző pedagógusok ugyanis évek alatt alakították ki a módszereiket, felhasználva ehhez nem csak az eredményességgel kapcsolatos tapasztalataikat, hanem a gyerekektől érkező visszajelzéseket is.
Hajdú-Bihar megyében összesen 14 településen 38 általános és középiskola rendelkezik olyan mintaértékű tanítási modellel, amellyel sikeresen szerepeltek a KLIK pályázatán. A legtöbb intézmény debreceni: a megyeszékhelyről huszonegy iskola működik Mentoráló intézményként. Emellett még Balmazújváros, Berettyóújfalu, Derecske és Hajdúböszörmény is egynél több iskolával képviselteti magát.

Fantasy - szerepjátékokat megszégyenítő mesevilágot teremtenek a Debreceni Gönczy Pál Általános Iskolában. Egész tanéves időutazásra hívják az elsősöket egy középkori városba, ahol különféle mesterek inasaiként „dolgozhatnak”, megismerve számos népi kismesterség alapjait. A szerepjátékos játszva tanulás a felsőbb évfolyamokon is folytatódik: az idősebbek egy magányos tanya lakóiként mezőgazdasági tudnivalókat, pénzügyi és háztartási ismereteket, vagy éppen a jövőből visszatérő időutazókként helytörténetet, a településhez kapcsolódó tudnivalókat tanulhatnak, miközben sok-sok élményt szereznek.


A mindennapi élet hétköznapi példáival hozzák közel a gyerekekhez és teszik könnyebben megjegyezhetővé az elvont matematikai fogalmakat a Balmazújvárosi Általános Iskola Kalmár Zoltán Tagintézményében. A negyedikeseknek tartott speciális szakkörökön például eljátszott bevásárlás során tanulják meg a becslést és a kerekítést, napirendkészítés közben az idő mértékegységeit és a törteket vagy éppen karácsonyi díszek rajzolásával, hajtogatásával a geometria alapjait. Az interaktív táblák használata és némi kreativitás egyből más színben tünteti fel a számok száraznak tűnő tudományát.

Robotokat programoznak a diákok a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban. A szabadon kombinálható elemekből és érzékelő szenzorokból álló Lego és Arduino robotokat a diákok maguk tervezik és programozzák. Végigmennek a műszaki problémamegoldás teljes folyamatán: meghatározzák, hogy milyen célra készülne az adott robot, megvizsgálják a feladat megvalósíthatóságát, majd jöhet a tervezés, építés, kipróbálás és bemutatás.

Más intézményből érkező diák számára minden bizonnyal komoly meglepetést okozna egy testnevelés óra a Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégiumban. A rendészeti és honvédelmi ismereteket oktató középiskolában a hagyományos mozgásformák és az úszás mellett vívást, többféle fegyvernemben lövészetet és önvédelmi sportokat is tanulnak a diákok. A fegyveres erők iránt érdeklődőket motiváló foglalkozások nem szakspecifikusak, bármely iskola alkalmazhatja őket.

További módszertani modellek a megye iskoláiban:
A Debreceni Ady Endre Gimnáziumban drámapedagógiai módszerekkel, korszerű információtechnológiai eszközökkel és nyelvoktató weboldalakkal könnyítik meg a tanárok a diákok idegennyelv-tanulását.


A Balmazújvárosi Alapfokú Művészeti Iskola hangszerbemutató foglalkozásokat szervez a normál tanrendű általános iskolák fiataljainak, hogy játékos örömzenéléssel felkeltsék érdeklődésüket a zeneművészet és a zenetanulást iránt.


A viszonylag új tantárgynak számító erkölcstan módszertani repertoárját bővítik a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában. A szaktanárok könyvekkel, filmekkel, zenékkel és játékokkal frissítik a felhasználható segédanyagok körét, és újfajta munkamódszereket is kidolgoztak.


A tehetséggondozás, elsősorban az anyanyelvi, az esztétikai és az idegen nyelvi képességek fejlesztése kapta a fő hangsúlyt a debreceni Beregszászi Pál Szakközépiskola és Szakiskola mentoráló intézményi módszertani programjában. A műszaki-villamossági szakmákat oktató intézmény innovációként kidolgozott komplex módszertani koncepcióját alkalmazva népszerűsíti a tanulóik körében a humán műveltségterületeket.

A Berekböszörményi Kossuth Lajos Általános Iskola „Egész nap boldogan” módszertani modellje elnevezéséhez illően játékos fejlesztő foglalkozásokat, tehetség felfedező és támogató szakköröket, színjátszó kört és más programokat szervez. A kezdeményezés a hátrányos helyzetű és tanulási nehézségekkel küzdő diákok integrációját is segíti.

Saját mérési rendszerrel határozza meg a tanulói készségek és képességek szintjét és fejlődését a Berettyóújfalui Arany János Gimnázium, Egészségügyi Szakképző és Közgazdasági Szakközépiskola, majd az eredmények alapján egyénre szabott felzárkóztatást, fejlesztést vagy tehetséggondozást kínál.


A Berettyóújfalui József Attila Általános Iskolában a lehető leghamarabb, már első osztályban elkezdik a tehetséges gyerekek kiválasztását és a célzott tehetségfejlesztést. Főleg az olvasási és matematikai képességekre összpontosítanak, amelyek minden tantárgy elsajátításának alapját adják.


Projektérettségire készítenek fel egyedi módon a Debreceni Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskolában a profiljukba illő gazdasági ismeretek tantárgyból. A projekt produktuma a diákok által kiválasztott témában végzett tervszerű kutatómunka eredményeit összefoglaló, a projektérettségi tematikus és tartalmi követelményeinek megfelelő dolgozat. 

A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola módszertani modelljei a nevelésre fókuszálnak. A kettős óravezetés keretében differenciálással, egyénre szabott fejlesztéssel a tanulási, magatartási zavarral, önértékelési, beilleszkedési problémákkal, szociális hátrányokkal küzdő diákokat segítik. Az általuk specializált drámapedagógiai módszer a fórumszínház; a személyiségfejlesztés, a nevelés támogatója.


Korszerű módszertani kultúra, IKT ( információs és kommunikációs technológiák) alkalmazása és hagyományőrzés szolgálja a közösségi nevelés céljait a Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumban a magyar nyelv és irodalom órákon, szakkörökön és tanórán kívüli programokon. A gimnáziumban olvasókört, a diákokat alkotásra ösztönző irodalmi pályázatot, a város kulturális emlékhelyeit felfedező irodalmi sétát szerveznek és iskolamúzeumot alakítanak ki.


A Debreceni Deák Ferenc Tehetségfejlesztő Középiskolai Szakkollégium diákjai évek óta kiemelkedően teljesítenek iskoláikban és a tanulmányi versenyeken egyaránt. A siker titka a nevelőtestület speciális módszertani felkészültsége és alkalmazott módszertani modellje, amely a fakultációk és egyéni foglalkozások mellett komplex értékelést és a tanulók személyiségének, beilleszkedésének folyamatos támogatását is tartalmazza.


A Debreceni József Attila Általános Iskolában stílusosan „Varázsszőnyeg” névre keresztelték a hátrányos helyzetű gyerekeket segítő gyakorlatukat, módszertani modelljüket. A beilleszkedést, a családi értékekre nevelést és a tanulást is előmozdító program alapja az önismeret, a családias légkör és az együttműködés.


A Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium a helyi egyetem pedagógia szakos hallgatóit segítő módszertani csomagot állított össze, hogy az egyetemisták gyakorló félévük alatt a lehető legtöbb szakmai ismeretet sajátíthassanak el.


A Furtai Bessenyei György Általános Iskolában több műveltségterületet, tantárgyat integráló kompetenciafejlesztő komplex tanulásszervezési eljárásokat és módszereket alkalmaznak, amelyek megújították a pedagógiai intézményi kultúrát, hatékonyabbá tették a tanítók, tanárok munkáját és javítják a gyerekek eredményességét, a tanuláshoz, a tudáshoz való affinitásukat, motivációjukat.


A Hajdúdorogi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola „Kisfizikus, kismatekos” nevű tehetséggondozó programja sok kísérlettel, modellezéssel, versenyfeladatokkal segíti az érdeklődő gyerekeket a tanórák kötelező alapismeretei mellett természettudományos érdekességek, saját élményű felfedezéses megismerésében.


A hajdúnánási Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola többlépcsős, pályaorientációs, pályaválasztást segítő módszertani modellt alkalmaz. Alapelemei: önismeret fejlesztése, az egyéni tanácsadás, a különféle szakmák megismerése, munkahelyek látogatása és a látottak élményszerű tanulói feldolgozása, valamint a szülőkkel való folyamatos konzultáció, kapcsolattartás.


A Hallássérültek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Óvoda, Általános Iskola és Kollégium két példaértékű módszertani modellel is rendelkezik. Az egyik az óvodások beszoktatását, az iskolába való átmenet megkönnyítését teszi lehetővé, a másik pedig az iskolai tananyag természeti környezetben történő elmélyítését terepgyakorlatokkal, élménypedagógiai elemekkel.


Matematikai játékokkal fejlesztik a tehetséges gyerekek gondolkodásmódját és logikai képességeit a Debreceni Hatvani István Általános Iskolában. Heti egy alkalommal színes, kézbe vehető eszközök, logikai feladványok és kreatív feladatok segítségével ismerkedhetnek a kicsik a matematika játékos oldalával.


A Hajdú-Bihar Megyei Általános Iskola és Kollégium nyolc megye látássérült gyerekeinek nevelésével-oktatásával foglalkozik. A speciális eszközöket és szaktudást igénylő munkát már óvodás korban elkezdik, hogy ezzel is támogassák, felkészítsék a gyerekeket a számukra nagy kihívást jelentő új életformára, az iskolára. 


A Hortobágyi Petőfi Sándor Általános Iskola és Kollégium modellgyakorlatának lényege a projektmódszer. Részben a nemzeti parkkal együtt megvalósított, az egy hetestől az egész tanéven át tartó projektek témái többek között a környezetvédelem, az ünnepek és az egészségmegőrzés.


A Debreceni Hunyadi János Általános Iskolában a lehető leghamarabb, már az elsősöknél elkezdik az idegen nyelv tanítását. A módszertani modell alapja a gyerekek életkorának megfelelő játékos tanulási tevékenység; lényege, hogy a gyerekek előbb csak szóban, mondókák, dalok révén találkoznak a nyelvvel, majd jön az ABC és egyszerűbb párbeszédek eljátszása. Direkt nyelvtantanítás nincs, így könnyebben kialakul az idegen nyelvek iránti pozitív hozzáállás.


A Debreceni Irinyi János Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskolában alkalmazott módszertani modellben a hagyományos sportok mellett más, az egészséges életmódot és a közösségi összetartást, egymás elfogadását erősítő mozgásformákat is alkalmaznak a testnevelés órákon.

Az újlétai Kiss Zoltán Általános Iskolában már a felső tagozat elején elkezdik a tanulók felkészítését a pályaválasztásra. A modell lényege a megértés, az odafigyelés, a gyerekek intelligencia típusainak, képességeinek és szükségleteinek pontos felmérése, nyomonkövetése és fejlesztése; ezek után a szülőkkel együtt reális terv kialakítása.

A debreceni Lilla Téri Általános Iskola a két tannyelvű oktatás terén tud követendő példát felmutatni. A mai kor igényeihez igazodva angolul és magyarul egyaránt magabiztosan kommunikáló, majdani szakmájukat mindkét nyelven tanulni és gyakorolni képes diákokat nevelnek, akiknek nagy része nyelvvizsgával a zsebében lép tovább a középiskolába. Eredményeiket korszerű, kipróbált módszertani modelljük alkalmazásával érik el.

A debreceni Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola specialitása a sávos nyelvoktatás. A tanulmányaikat megkezdő kilencedikeseket szintfelmérő alapján több csoportban folytatják a nyelvtanulást. Így mindenki a tudásának és a képességeinek megfelelő közegben, differenciált módon és tempóban tanulhat angolul vagy németül.


A debreceni Szoboszlói Úti Általános Iskola „Tudás Fája” néven alsó tagozatos tehetségfelismerő és gondozó csoportot működtet. A legjobb képességű gyerekek heti egy alkalommal vesznek részt az órarendbe épített, a tantestület által kidolgozott tartalmakkal és módszertannal szervezett foglalkozásokon, ahol komplex képességfejlesztés folyik.


„Ész-Bontó” néven komplex tehetséggondozó program működik a Derecskei Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. A természettudományokra koncentráló modell az egész tanévet felöleli és nagyon sok közvetlen tapasztalatszerzési lehetőséget, sajátélményű tudásszerzést és terepmunkát tartalmaz.


Saját fejlesztésű és átvett digitális tananyagokkal és informatikai eszközök alkalmazásával korszerű pedagógiai módszertannal valósítják meg a magyar nyelv és irodalom műveltségterületi programjukat a hajdúszoboszlói Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. A gyerekek kíváncsiságát és motivációját felkeltő és fenntartó eszközkészlettel, módszertani kultúrával élményszerűen, és a gyerekek képességeihez igazítva, egyénre szabottan tanítják a magyar nyelv és irodalmat.


Praktikus ismereteket tanítanak a Tiszacsegei Fekete István Általános Iskolában. A hagyományos tanórák mellett főzni, szőni, kertészkedni tanulnak a diákok, amiben segítségükre van az iskola nagy gyakorlókertje és jól felszerelt tanműhelyei, -konyhája.


A debreceni Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a színek, formák és rajzok világába vezeti be a legkisebbeket. Mintaértékű gyakorlatuk lényege, hogy már az első osztályosok fogékonyságát erősítik a vizuális művészetekre, egyúttal felfedezve közöttük a kiemelkedő tehetségeket.


A hajdúböszörményi Veress Ferenc Szakképző Iskola módszertani modelljének alapja a kíváncsiság felébresztése és a rendszeres sikerélmény biztosítása. A kipróbálások során bizonyított: a korábban gyengébb képességűnek és motiválatlannak tartott tanulók is megszeretik a tanulást.

A debreceni Tóth Árpád Gimnázium hírnevéhez méltóan komoly eszköztárat vonultat fel a természettudományos nevelés érdekében. Laborgyakorlatok diákkísérletekkel, egyetemi együttműködés, a Földi János Diákkonferencia és tematikus tudományos hetek is segítik a diákok további fejlődését.

A debreceni Gulyás Pál Kollégiumban amellett, hogy több tucatnyi programot kínálnak a szabadidő értelmes eltöltéséhez, a szülőkkel való kapcsolattartás minőségének javítására is kidolgoztak egy új, kérdőíves felméréseken alapuló módszertani modellt.

Saját teljesítménymérési rendszer segítségével ismerik meg a diákok képességeit az Újszentmargitai Hunyadi Mátyás Általános Iskolában. Alsó tagozatban a tanulási képességekre és az alapkészségekre, felső tagozatban a tanulási stílusra és orientációra helyezve a hangsúlyt minden diákról egyéni profilt készítenek, az alapján szabva irányt további fejlesztésüknek.

A nyílt órákon és a különféle szakmai összejöveteleken való részvétel minden esetben ingyenes, hiszen a kitűzött célokat akkor szolgálják ezek a rendezvények, ha a lehető legszélesebb kört érik el. A Mentoráló intézmények programjain való szerepvállalás ráadásul beszámítható a pedagógusok kötelező továbbképzésébe is.