Budapest, 2023. május 30., kedd (MTI) - Díjakat vehettek át a 2021/2022-es tanév Diákolimpia országos döntőin elért kimagasló eredményeikért pedagógusok, iskolák és rendező szervezetek a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) által rendezett ünnepségen.

Az MDSZ keddi közleménye szerint a ceremónián a Diáksportért díjakat is átadták, ezeket a diáksport területén hosszú évek óta végzett kiemelkedő munkáért kapta 21 díjazott.
    A közleményben emlékeztettek rá, hogy a Diákolimpia versenysorozat a koronavírus-járvány után tavaly éledt újjá, és a viadalokra 252 522 nevezés érkezett, ezek közül 15 ezren jutottak be a sportági döntőkbe.
    Az MDSZ ünnepségén Schmidt Gábor, a Honvédelmi Minisztérium sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára, Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára, Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, Märcz Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nemzeti Sport Ügynökség sportszakmai és sporttudományos módszertani igazgatója, valamint Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke adta át az elismeréseket.
    A díjakat öt kategóriában osztották ki, elismerésben részesült a legeredményesebb vármegyei, illetve budapesti testnevelő, a legeredményesebb iskola, a legaktívabb iskola, valamint a legjobbnak ítélt rendezvények szervezői.
    "Hatalmas elismerés jár mindazoknak az elhivatott pedagógusoknak, akik a nehéz körülmények között is plusz időt, energiát fordítottak a gyerekek felkészítésére és versenyeztetésére. Nem lehetünk eléggé hálásak nekik" - idézte Balogh Gábort az MDSZ közleménye. Az elnök hozzátette, "örömmel üdvözlik" a kormány döntését, mely szerint a Belügyminisztérium a köznevelési előirányzatain keresztül a következő tanévtől biztosítja az állami intézményfenntartók számára a Diákolimpia eseményeire történő utaztatás, étkeztetés költségeinek, valamint a kísérő pedagógusok díjazásának fedezetét is.

(MTI)