Egymástól tanulnak a tanárok a KLIK új kezdeményezése révén — Heves megye

Publikálva: 2015. április 10.

Tudásmegosztás terén működnek együtt az állami iskolák: a pályázaton kiválasztott Mentoráló intézmények saját, mintaértékű pedagógiai módszereiket osztják meg a többi oktatási intézménnyel, segítve azok oktató-nevelő munkáját. Az ország több száz iskoláját bevonó programot a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) a „Köznevelés az iskolában” projekt keretében indította el. Heves megyében négy iskola összesen öt módszertani modelljét érhetik el az érdeklődő iskolák.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) a „Köznevelés az iskolában” című európai uniós projektjének egyik elemeként összegyűjtötte azokat az általános és középiskolákat, amelyek mintaértékű pedagógiai modellel rendelkeznek. Rengeteg példa van ugyanis országszerte olyan oktatási-nevelési módszerekre, irányzatokra, amelyekkel az alkalmazó iskolák jelentős eredményeket tudnak felmutatni. A KLIK célja a mentoráló intézményi program elindításával ezeknek a helyben már bevált, régóta alkalmazott eljárásoknak az elterjesztése volt. Alkalmazásuk ugyanis hathatós segítséget tud nyújtani minden állami iskolának az oktatás-nevelési eszköztáruk fejlesztéséhez.

A Mentoráló intézmények havi rendszerességgel kínálnak óralátogatási lehetőséget és szerveznek műhelymunkákat, amelyeken bármely érdeklődő pedagógus részt vehet. Emellett tanácsokat is adnak a már bevált eljárások más iskolák napi gyakorlatába történő átültetéséhez. Mindezekkel a KLIK egy olyan szakmai párbeszéd elindítására törekszik, amelynek eredményeképpen a legjobb pedagógiai gyakorlatok a lehető legszélesebb körben elterjedhetnek. Ez alapvetően a gyerekek érdeke is, hiszen ezek a sikeres módszerek nem csak versenyképesebb tudással vértezik fel őket, hanem érdekesebbé, élményközpontúbbá is teszik az iskolai munkát. A modellprogramokat jegyző pedagógusok ugyanis évek alatt alakították ki a módszereiket, felhasználva ehhez nem csak az eredményességgel kapcsolatos tapasztalataikat, hanem a gyerekektől érkező visszajelzéseket is.

Heves megyében négy településen összesen öt módszertani modell érhető el. Az Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola – nem mellesleg évek óta az ország egyik legjobb és legeredményesebb sportiskolája – egy alternatív pedagógiai programot, az ún. Jenaplant alkalmazza. A gyerekek személyiségfejlődését előtérbe helyező, az egyes korosztályok sajátos érdeklődési területeikre fókuszáló koncepció célja, hogy egyszerre neveljen egyéni felelősségvállalásra és a többiekkel való együttműködésre. Különlegessége az erősen kommunikációközpontú tanítás, a naponta kiadott órai és házi feladatokat kiváltó, személyre szabott heti munkaterv és a diákok teljesítményének szöveges értékelése.

A Kisnánai Szent Imre Általános Iskolában a tehetségsegítésre és a gyerekek szabadidejének értelmes eltöltésére fókuszálnak. A negyedik éve működő „Példakép” fantázianevű programban a helyi nyelvi és irodalmi hagyományokat, valamint a népi kézműves mesterségeket ismertetik meg a fiatalokkal. Többnemzetiségű falu lévén a programban helyet kap a roma és szlovák közösség öröksége is.

A Felsőtárkányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola különlegessége a már nyolc éve, több évfolyamon is zajló lovasoktatás. A játékos gyakorlatokat is tartalmazó lovasórák segítenek átadni a magyar lovaskultúra hagyományait és hozzájárulnak a sajátos nevelési igényű gyerekek felzárkóztatásához is. A mára már olajozottan működő és más iskoláknak is felkínált modell az elméleti és gyakorlati oktatás módszertanától a tanmenet kialakításán át az értékelésig mindent tartalmaz.

A Gyöngyösi Felsővárosi Általános Iskola kétféle módszertani modellt is kínál az érdeklődőknek. A mindennapos testnevelés lehetőségeit kihasználva az alsó tagozatosok órarendjébe beépítették a tánctanítást is. A ritmusérzéket és mozgáskultúrát fejlesztő, a gyakori rossz testtartás kijavítására is alkalmas heti egy táncórát a gyerekek is kiváltképp szeretik. A felsővárosi tanárok emellett kidolgoztak egy, a technika tantárgy oktatását gyakorlatiasabbá és ezáltal élményszerűbbé tevő pedagógiai modellt is.

A nyílt órákon és a különféle szakmai összejöveteleken való részvétel minden esetben ingyenes, hiszen a kitűzött célokat akkor szolgálják ezek a rendezvények, ha a lehető legszélesebb kört érik el. A Mentoráló intézmények programjain való szerepvállalás ráadásul beszámítható a pedagógusok kötelező továbbképzésébe is.

Bővebb információ és a Mentoráló intézmények országos listája elérhető a http://klik.gov.hu/modszertani-innovacio weboldalon.

Menü

Klebelsberg Központ

EFOP_Plusz-5.3.1-24-2024-00001 Projekt

EFOP-4.1.11-21-2021-00001 Projekt

EFOP-3.1.11-19-2020-00001 projekt

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP)

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE

ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAMOK EFOP-3.1.4-15-2015-00001 VEKOP-7.3.1-17-2017-00001

Energiahatékonysági fejlesztések az iskolákban

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

Köznevelés az iskolában

Informatikai fejlesztések az iskolákban

Társadalmi Megújulás Operatív Program az iskolákban

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.2.1-2021-2021-00001

Előkészítés a Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.0.0-2021-00002

DIMOP_PLUSZ-4.1.1-23-2023-00001

Általános Adatkezelési Tájékoztató

Navigáció