Tájékoztató a külföldről hazatérő tanulóknak

Tájékoztatás a külföldi tanulmányok hazai folytatásáról, illetve a külföldiek hazai tanulmányaival kapcsolatban

A külföldi tanulmányok hazai folytatásáról, illetve a külföldiek hazai tanulmányaival kapcsolatban – 2024. február 8-án hatályban lévő jogszabályokat alapul véve, a kapcsolódó anyagok menüpontban megtekinthető – tájékoztató készült.

Jelen tájékoztató segítséget kíván nyújtani a külföldről hazatérő magyar és nem magyar tanköteles állampolgárok tanulmányainak hazai köznevelési intézményben történő folytatásához. A Klebelsberg Központ és az állami iskolafenntartó tankerületi központok mindent megtesznek a külföldről hazatérő magyar diákok sikeres integrációja érdekében. Kiemelten fontos számunkra, hogy mind a magyar állampolgárságú, mind az azzal nem rendelkező, de magyar anyanyelvű, vagy magyar gyökerekkel rendelkező, hazatelepült gyermekek, fiatalok a lehető legteljesebb körű támogatást kapják meg a hazai iskolarendszertől. A mellékletben szereplő tájékoztatóban tételesen szerepelnek az egyes esetek, a hozzájuk kapcsolódó legfontosabb tudnivalók, valamint az irányadó jogi rendelkezések. A magyar jogszabályok lehetőséget adnak a kinti tanulmányok elismerésére, az ezzel kapcsolatos információk is megtalálhatóak a dokumentumban. Fontosnak tartjuk azonban, hogy legyen lehetőség a személyes kapcsolattartásra, segítségkérésre is. Ennek érdekében mind a Klebelsberg Központ, mind pedig a területileg illetékes fenntartók részéről kijelölt kollégák állnak az érintettek rendelkezésre, akik a korábbi tanulmányok beszámításával kapcsolatban, illetve bármilyen egyéb felmerülő kérdésben segítenek megoldást találni a diákoknak és szüleiknek. Nekünk minden magyar gyermek fontos, akárhol élt vagy tanult eddig! Keressék bizalommal a kollégáinkat, várunk szeretettel mindenkit az iskoláinkban!

A tájékoztató I-II. pontja öt esetkört mutat be a fenti tárgyban:

Tanköteles magyar állampolgár

1. A tanköteles magyar állampolgár külföldön tanul, de Magyarországon egyéni munkarenddel rendelkezik, tehát itthon is folytat tanulmányokat

2. A tanköteles magyar állampolgár tanulmányait külföldön kezdte meg vagy Magyarországon megkezdett tanulmányait külföldön folytatta, és hazatérve, tankötelezettségét Magyarországon teljesítené, azonban nem rendelkezik egyéni munkarenddel

3. A kettős állampolgár tanulmányait Magyarországon kívánja kezdeni/folytatni

Tanköteles nem magyar állampolgár

4. A tanköteles nem magyar állampolgárra vonatkozó szabályok, amennyiben tanulmányait Magyarországon kívánja kezdeni/folytatni

5. A magyar felmenőkkel rendelkező nem magyar állampolgár a tanulmányait Magyarországon kívánja kezdeni/folytatni

A III. pontban kerültek részletezésre a résztanulmányok beszámításával, az általános iskolai bizonyítvány elismerésével, illetve a középiskolai jelentkezéssel kapcsolatos szabályok.

A kapcsolódó anyagok menüpontban található táblázat tartalmazza tankerületi központonként azokat az intézményeket (általános iskola, középfokú intézmény, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai feladatot ellátó köznevelési intézmény), amelyek a beilleszkedéshez illetve a felzárkóztatáshoz többletsegítséget tudnak nyújtani a külföldről hazatérő tanulók számára, a köznevelési feladatok ellátásán felül. Hangsúlyozzuk, hogy a nemzeti köznevelésről szóló 2011.évi CXC. törvény 72. § (2) bekezdésében meghatározott szabad iskolaválasztási jog nem sérülhet, azaz ezektől eltérő intézményben is folytathatja a tanuló a tanulmányait!

Az intézmények, illetve a tankerületi kapcsolattartók elérhetőségei a tankerületek honlapján, a tájékoztató anyagok menüpontban megtalálhatóak.

Kérdés esetén írjon a UfvNgJvz9GhZhGZkl1c3pha21haXZlemV0b0Bray5nb3YuaHU= e-mail címre.

Menü

Klebelsberg Központ

EFOP_Plusz-5.3.1-24-2024-00001 Projekt

EFOP-4.1.11-21-2021-00001 Projekt

EFOP-3.1.11-19-2020-00001 projekt

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP)

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE

ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAMOK EFOP-3.1.4-15-2015-00001 VEKOP-7.3.1-17-2017-00001

Energiahatékonysági fejlesztések az iskolákban

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

Köznevelés az iskolában

Informatikai fejlesztések az iskolákban

Társadalmi Megújulás Operatív Program az iskolákban

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.2.1-2021-2021-00001

Előkészítés a Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.0.0-2021-00002

DIMOP_PLUSZ-4.1.1-23-2023-00001

Általános Adatkezelési Tájékoztató

Navigáció