Egymástól tanulnak a tanárok a KLIK új kezdeményezése révén — Bács-Kiskun megye

Publikálva: 2015. április 27.

Tudásmegosztás terén működnek együtt az állami iskolák: a pályázaton kiválasztott Mentoráló intézmények saját, mintaértékű pedagógiai módszereiket osztják meg a többi oktatási intézménnyel, segítve azok oktató-nevelő munkáját. Az ország több száz iskoláját bevonó programot a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) a „Köznevelés az iskolában” projekt keretében indította el. Bács-Kiskun megyében tizenkét intézmény módszertani modelljeit érhetik el az érdeklődő iskolák.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) a „Köznevelés az iskolában” című európai uniós projektjének egyik elemeként összegyűjtötte azokat az általános és középiskolákat, amelyek mintaértékű pedagógiai modellel rendelkeznek. Rengeteg példa van ugyanis országszerte olyan oktatási-nevelési módszerekre, irányzatokra, amelyekkel az alkalmazó iskolák jelentős eredményeket tudnak felmutatni. A KLIK célja a mentoráló intézményi program elindításával ezeknek a helyben már bevált, régóta alkalmazott eljárásoknak az elterjesztése volt. Alkalmazásuk ugyanis hathatós segítséget tud nyújtani minden állami iskolának az oktatás-nevelési eszköztáruk fejlesztéséhez.

A Mentoráló intézmények havi rendszerességgel kínálnak óralátogatási lehetőséget és szerveznek műhelymunkákat, amelyeken bármely érdeklődő pedagógus részt vehet. Emellett tanácsokat is adnak a már bevált eljárások más iskolák napi gyakorlatába történő átültetéséhez. Mindezekkel a KLIK egy olyan szakmai párbeszéd elindítására törekszik, amelynek eredményeképpen a legjobb pedagógiai gyakorlatok a lehető legszélesebb körben elterjedhetnek. Ez alapvetően a gyerekek érdeke is, hiszen ezek a sikeres módszerek nem csak versenyképesebb tudással vértezik fel őket, hanem érdekesebbé, élményközpontúvá is teszik az iskolai munkát. A modellprogramokat jegyző pedagógusok ugyanis évek alatt alakították ki a módszereiket, felhasználva ehhez nem csak az eredményességgel kapcsolatos tapasztalataikat, hanem a gyerekektől érkező visszajelzéseket is. 

Bács-Kiskun megyében 12 módszertani modell érhető el összesen tíz településen. A Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolája „Tanulj sportosan!” című programja a mindennapi testnevelés kínálta lehetőségeket kihasználva a sport és a játékok színes mozgásformáinak segítségével olyan készségeket fejleszt, amelyek a többi tantárgy tanulása során nélkülözhetetlenek. Ilyen például a figyelem, a koncentrálóképesség, a rugalmasság és a helyzetfelismerés, amelyekkel az elméletközpontú tárgyak is könnyebben elsajátíthatók. A módszer hatékonyságát igazolja, hogy az iskola nem csak a hazai diákolimpiákon szerepel az élmezőnyben, de a tehetséggondozás terén is szép sikereket tud felmutatni.

A környezet megismerését és védelmét több iskola módszertani modellje is a fókuszba helyezte. A Bajai Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyermekotthon madármegfigyeléssel, madáretető-készítéssel, növényültetéssel, valamint rajz- és tanulmányi versenyekkel kombinálja a természetismeret tantárgy oktatását, így a gyerekek testközelből is megtapasztalhatják az órákon tanultakat.

Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a hagyományos tanórák mellett több projektnapot szervez a tavasz folyamán. A projektmódszer lehetővé teszi többek között, hogy fejlesszék kommunikációs kultúrájukat, hon és népismereti tudásukat, természettudományos ismereteiket. 

Szintén a természettudományos nevelésre fókuszál a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola. A felfedezés módszerét alkalmazzák a tanórai és tanórán kívüli foglalkozásokon. A felfedező, cselekvő tanulás produktumait szívesen mutatják be a szülőknek és más támogató partnereknek. 

További módszertani modellek a megye iskoláiban:

Dunaegyházi Szlovák Nemzetiségi Általános Iskolában az alsó tagozatosok számára állítottak össze egy különleges hagyományőrző programot, amely egyrészt segíti a nemzetiség kulturális örökségének fennmaradását, másrészt támogatja az intézmény tehetséggondozó tevékenységét is.

Hartai Ráday Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában a németnyelv-tanítást és a nyelvvizsgára felkészítést helyezték a középpontba. A sváb gyökerekkel rendelkező falu felső tagozatosai a vizsgakövetelményekhez alkalmazkodva dolgozzák fel a mindennapi élethez kapcsolódó különböző témákat, természetesen németül.

Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskolában játékos eszközökkel folyik az angol nyelv tanítása. A gyerekek minden órán egy-egy témát (például a kisállatok vagy a pénz) dolgoznak fel párbeszédekkel, szituációs játékokkal. Így a magolós szótanulás helyett valós kommunikációs helyzetekben gyakorolhatják a nyelvet.

Kalocsai Szent István Gimnázium a matematika tanításában mutat fel követésre érdemes példát. A tehetséges és a tárgyból továbbtanulni kívánó diákok részére tartott fakultációkon saját módszertanuk alapján, emelt szinten tanítják a számok tudományát. Ez nem csak az érettségire felkészülésben jelent segítséget, hanem az egyetemi szintű matematikára való átállást is rugalmasabbá teszi.

Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnáziumban több tantárgyat is összekapcsoló tehetséggondozási program fut, amely az irodalomtól az idegen nyelveken át a fizikáig igyekszik lefedni minden gyerek érdeklődési körét és lehetőséget teremteni a kibontakozásra.

Kiskőrösi EGYMI, Integrált Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolában sajátos nevelési igényű gyerekek integrált fejlesztése, oktatása folyik több évfolyamon és iskolatípusban a legkorszerűbb pedagógiai módszerekkel. A gyógypedagógiai módszertani intézmény innovatív pedagógusai változatos eszközökkel, tanulásszervezési eljárásokkal, módszerekkel és egyénre szabott pedagógiai munkával érik el, hogy diákjaik minél sikeresebbek legyenek. 

Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban az érettségiken is kiemelt szerepet kapó szövegértési feladatokkal foglalkoznak egyedi módon. Az országos versenyt is szervező iskolában informatikai eszközök felhasználásával, több tantárgy programjába beépítve is erősítik a szövegértési képességeket.

Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskolában tudástérképekkel fejlesztik a diákok gondolkodását. Az egyes tárgyakról vagy éppen több tárgyat is érintő témakörökről megalkotott tudástérképek segítik a meglévő információk rendszerezését és megmutatják a hiányosságokat is, megkönnyítve a tanulást.

A nyílt órákon és a különféle szakmai összejöveteleken való részvétel minden esetben ingyenes, hiszen a kitűzött célokat akkor szolgálják ezek a rendezvények, ha a lehető legszélesebb kört érik el. A Mentoráló intézmények programjain való szerepvállalás ráadásul beszámítható a pedagógusok kötelező továbbképzésébe is.

Bővebb információ és a Mentoráló intézmények országos listája ide kattintva elérhető el.

Menü

Klebelsberg Központ

EFOP-4.1.11-21-2021-00001 Projekt

EFOP-3.1.11-19-2020-00001 projekt

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP)

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE

ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAMOK EFOP-3.1.4-15-2015-00001 VEKOP-7.3.1-17-2017-00001

Energiahatékonysági fejlesztések az iskolákban

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

Köznevelés az iskolában

Informatikai fejlesztések az iskolákban

Társadalmi Megújulás Operatív Program az iskolákban

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.2.1-2021-2021-00001

Előkészítés a Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.0.0-2021-00002

DIMOP_PLUSZ-4.1.1-23-2023-00001

Navigáció