Koronavírus - kormányrendeletek, határozatok

Publikálva: 2020. március 15.

Budapest, 2020. március 14., szombat (MTI) - Megjelentek a koronavírus-járvány elleni védekezést szolgáló kormányrendeletek és határozatok a Magyar Közlöny legfrissebb, szombati számában.

    Kormányrendelet szabályozza az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt vészhelyzet során teendő intézkedéseket.
    A rendelet többek között tartalmazza, hogy a Kúria elnöke, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és a legfőbb ügyész javaslatára rendkívüli ítélkezési szünet rendelnek el.
    Kimondja azt is, hogy a bölcsődei ellátást végző intézmény, valamint az  óvoda elhelyezkedése szerinti települési önkormányzat polgármestere - a fővárosban a fővárosi kerületi polgármester - a bölcsődei és az  óvodai ellátást végző intézmények esetében rendkívüli szünetet rendelhet el, erről tájékoztatnia kell az emberi erőforrások miniszterét.
     A kihirdetett vészhelyzet miatt szükséges egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról Emmi-rendelet született, a tárca másik dokumentuma két korábbi rendeletet módosít: az egyik az egészségügyi szakdolgozók továbbképzéseinek szabályozásáról, a másik az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéssel rendelkezők folyamatos továbbképzéséről szól.
    A közzétett kormányhatározatok rögzítik a koronavírus elleni védekezés kapcsán szükséges további intézkedéseket, új munkarendet vezetnek be a köznevelési és szakképzési intézményekben, felfüggesztik a közszférában alkalmazandó, az egészségügyi dolgozókra vonatkozó eddigi nyugdíjpolitikai elvek alkalmazását, emellett előirányzatot csoportosítanak át a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból.
    Szintén kormányrendelet sorolja fel azokat a feladatokat, amelyek a magyarországi rajttal tervezett Giro d'Italia kerékpáros körverseny elhalasztásával vannak összefüggésben.

(MTI)

Menü

Klebelsberg Központ

EFOP-4.1.11-21-2021-00001 Projekt

EFOP-3.1.11-19-2020-00001 projekt

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP)

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE

ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAMOK EFOP-3.1.4-15-2015-00001 VEKOP-7.3.1-17-2017-00001

Energiahatékonysági fejlesztések az iskolákban

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

Köznevelés az iskolában

Informatikai fejlesztések az iskolákban

Társadalmi Megújulás Operatív Program az iskolákban

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.2.1-2021-2021-00001

Előkészítés a Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.0.0-2021-00002

DIMOP_PLUSZ-4.1.1-23-2023-00001

Navigáció