Kásler: példamutatóan bonyolították le a tanárok a vizsgákat

Publikálva: 2020. május 11.

A kormány nevében köszönetet mondott a magyar pedagógus karnak Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, aki hétfőn Budapesten azt mondta: a tanárok példamutató módon szervezték meg és bonyolították le az érettségi vizsgákat.

 Kásler Miklós a XII. kerületi Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnáziumban tett látogatása után újságírók előtt úgy fogalmazott: a koronavírus-járvány miatt az érettségi vizsgák lebonyolítása különleges előkészületeket igényelt, és "a magyar pedagógus kar jelesre vizsgázott szervezettségből, lelkesedésből és elkötelezettségből".
Kiemelte: a járvány miatt új oktatási rendszert próbálhatott ki az ország, néhány héten keresztül a távoktatást. Mindnyájunk meglepetésére, a kezdet nehézségei mellett, számos pozitív tapasztalatra tettünk szert, amelyeket lehet hasznosítani a későbbiekben is - mondta a miniszter.
Kásler Miklós közölte, a kormányzat annyit tett, hogy a vizsgák lebonyolításához biztosította a feltételeket: kidolgozták a járványügyi szabályokat, az érettségiző diákoknak 442 ezer maszkot, a tanároknak 147 ezer maszkot és gumikesztyűt bocsátottak rendelkezésre, továbbá mintegy 20 ezer flakon fertőtlenítő szert juttattak el az iskolákba.
A járvánnyal kapcsolatos intézkedések között említette még, hogy az érettségik egy órával később kezdődtek és kezdődnek annak érdekében, hogy a diákok el tudják kerülni a munkába járókkal a csoportosulást, és a vizsgák alatt egy teremben legfeljebb tízen lehetnek.
Kásler Miklós elmondta, hogy több mint 72 ezren írták meg a matematika, körülbelül 70 ezren a magyar és a történelem, mintegy 50 ezren az angol és körülbelül 13 ezren a német érettségit. A hátralevő érettségi tantárgyak vizsgáin már csak kisebb létszámban jelennek meg diákok, ezért már most mérleget lehet vonni.
A lemondások, visszalépések aránya ugyanannyi volt, mint az utolsó években, körülbelül 3 százalék - közölte.
MTI 2020. május 11., hétfő 10:56

Menü

Klebelsberg Központ

EFOP-4.1.11-21-2021-00001 Projekt

EFOP-3.1.11-19-2020-00001 projekt

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP)

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE

ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAMOK EFOP-3.1.4-15-2015-00001 VEKOP-7.3.1-17-2017-00001

Energiahatékonysági fejlesztések az iskolákban

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

Köznevelés az iskolában

Informatikai fejlesztések az iskolákban

Társadalmi Megújulás Operatív Program az iskolákban

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.2.1-2021-2021-00001

Előkészítés a Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.0.0-2021-00002

DIMOP_PLUSZ-4.1.1-23-2023-00001

Navigáció