SAJTÓKÖZLEMÉNY - Jogszerű és szakszerű döntések születtek az igazgatói kinevezésekről

Publikálva: 2017. július 26.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Valótlanok és kártékonyak azok a sajtóban megjelent találgatások, amelyek szerint politikai alapon születtek meg az intézményvezetői pályázatokról hozott döntések. A valóság ezzel szemben az, hogy szakszerű, megalapozott és jogszerű döntéseket hozott az illetékes minisztérium. A tárca a döntési folyamat során minden körülményt, köztük a véleményezésre jogosultak javaslatait, a benyújtott pályázatokat valamint a szakmai szempontokat mérlegelve, és az intézmények jövőjét szem előtt tartva hozta meg a döntéseit. A pályázati eljárások lebonyolítása, valamint a döntések meghozatala a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően zajlottak. A vezetői megbízás komoly felelősséggel jár, az állami intézményfenntartás rendszerének átalakítását követően jelentős döntési kompetenciákkal rendelkeznek az iskolaigazgatók, amelyek szakmai felkészültséget és elhivatottságot követelnek meg. Sajnálatosnak tartjuk, hogy egyesek álhírekkel, feltételezésekkel próbálják megzavarni a szülőket és pedagógusokat, akik a jól megérdemelt nyári szabadságukat töltik, készülnek a következő tanévre, vagy táboroztatják a rájuk bízott gyermekeket, fiatalokat. A Klebelsberg Központ ezúton is szeretne köszönetet mondani minden intézményvezetőnek és pedagógusnak azért, hogy a folyamatos álhírek ellenére is becsülettel és tisztességgel végezte és végzi a munkáját a diákok érdekében ebben a tanévben is.

Klebelsberg Központ

Stratégiai és Kommunikációs Főosztály

Menü

Klebelsberg Központ

EFOP-4.1.11-21-2021-00001 Projekt

EFOP-3.1.11-19-2020-00001 projekt

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP)

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE

ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAMOK EFOP-3.1.4-15-2015-00001 VEKOP-7.3.1-17-2017-00001

Energiahatékonysági fejlesztések az iskolákban

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

Köznevelés az iskolában

Informatikai fejlesztések az iskolákban

Társadalmi Megújulás Operatív Program az iskolákban

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.2.1-2021-2021-00001

Előkészítés a Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.0.0-2021-00002

DIMOP_PLUSZ-4.1.1-23-2023-00001

Navigáció