Klebelsberg Központ

Ugrás a menüre

Meghosszabbított határidővel, 2023. november 6-ig várja a pedagógus-hallgatók jelentkezését a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program!

Publikálva: 2023. október 4.

Meghosszabbított határidővel, 2023. november 6-ig várja a pedagógus-hallgatók jelentkezését a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program!

Meghosszabbított határidővel, 2023. november 6-ig várja a pedagógus-hallgatók jelentkezését a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program!

A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program (KKÖP) a Kormány által 2013-ban alapított ösztöndíj, melynek célja a megfelelően képzett, szakmailag elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező pedagógus-utánpótlás biztosítása.

A program a pedagógus hallgatók tanulmányait jelentős összegű ösztöndíjjal segíti, és a diploma megszerzése után garantáltan a képzettségüknek megfelelő állást biztosít számukra.

A KKÖP-ben azok vehetnek részt, akik a pályázat benyújtásának időpontjában egységes, osztatlan tanárképzést, illetve gyógypedagógia, vagy tanító alapképzési szakon képzést nyújtó felsőoktatási intézménybe felvételt nyertek. Várjuk azok jelentkezését is, akik nem most kezdték meg a felsőoktatási tanulmányaikat, de úgy döntenek, hogy mégis élnének a lehetőséggel. 

A pályázat meghosszabbított leadási határideje: 2023. november 6. (hétfő) éjfél.

A pályázatokat a http://osztondij.e-kreta.hu felületen lehet benyújtani. A pályázat elektronikus formában, de postai úton vagy ügyfélkapun keresztül is benyújtható. 

A programról bővebb információ, illetve a pályázati kiírás az alábbi címen található: https://kk.gov.hu/klebelsberg-kepzesi-osztondij

Kérdés esetén kérjük keresse kollégáinkat e-mailen: LKJdLq4TmMMb3N6dG9uZGlqQGtrLmdvdi5odQ==


A Program a pedagógus hallgatók tanulmányait jelentős összegű ösztöndíjjal segíti, és a diploma megszerzése után garantáltan a képzettségüknek megfelelő állást biztosít számukra. Az ösztöndíj összege 125.000 forint, 250.000 forint, vagy 375.000 forint/félév lehet, ennek elbírálása függ a tanulmányi eredménytől, illetve attól, hogy milyen szakon tanul az ösztöndíjas, és hogy a munkavállalásához mely régiót preferálja.

A Programban azok vehetnek részt, akik a pályázat benyújtásának időpontjában egységes, osztatlan tanárképzésen, illetve gyógypedagógia, vagy tanító alapképzési szakon megkezdték tanulmányokat. Várjuk azok jelentkezését is, akik a meghatározott szakokon már régebb óta folytatnak tanulmányokat.

A Program népszerűségét bizonyítja, hogy a 2022/2023. tanévben összesen 471 hallgató nyújtott be sikeres pályázatot. A pályázók közül 179-en gyógypedagógia szakon tanulnak, 156-an osztatlan tanárképzésben vesznek részt, a tanítói alapképzésből pedig 136 hallgató jelentkezett a Programba. Ebben az évben az elhelyezkedésre lehetőséget nyújtó köznevelési intézmények köre tovább bővült. 

Már nem csak a tankerületi központok által fenntartott köznevelési intézményekben, illetve a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelői alapítvány (ún. modellváltó egyetemek) által fenntartott felsőoktatási intézményi fenntartású, vagy egyházi, egyházi felsőoktatási intézményi fenntartású köznevelési intézményben, hanem állami felsőoktatási intézmény által fenntartott, illetve 100%-ban állami tulajdonban lévő köznevelési intézményben is elhelyezkedhet.

A pedagógusi munkavégzés időtartama kötött, legalább addig tart, ameddig a hallgató a tanulmányok során az ösztöndíjat kapta. A végzett hallgató természetesen önállóan is kereshet megfelelő munkahelyet, és vállalhat munkát olyan köznevelési intézményben, amely részt vesz a Programban, amennyiben nem felel meg számára a Klebelsberg Központ által felajánlott, szakképzettségének megfelelő állások egyike sem. Az ösztöndíjas indokolt esetben szüneteltetheti a munkába állását, például gyermekvállas esetén, vagy ha doktori tanulmányokat folytat

A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program a 2013/2014-es tanévben indult el, azóta összesen 5150 ösztöndíjas tanulmányait támogatta, akik közel 8 milliárd forint összegű ösztöndíjban részesültek. 2018 szeptembere óta 1348 pedagógus végzettséget és szakképzettséget szerzett ösztöndíjas kezdte meg a pályáját köznevelési intézményekben a programnak köszönhetően. 2023 őszén a Klebelsberg Központ legalább 435 új pedagógust készül elhelyezni a programnak köszönhetően.

Új pályázatokat 2023. október 3-tól (kedd) lehet benyújtani a http://osztondij.e-kreta.hu felületen. A Pályázat elektronikus formában és postai úton/ügyfélkapun keresztül történő benyújtási határideje: MEGHOSSZABBÍTVA: az új benyújtási határidő 2023. november 6. éjfél.

A Programról bővebb információ, illetve a pályázati kiírás az alábbi címen található: https://kk.gov.hu/klebelsberg-kepzesi-osztondij


Menü

Klebelsberg Központ

  • Hírek
  • Elnök
  • Szakmai elnökhelyettes
  • Gazdasági elnökhelyettes
  • Szervezetünk
  • Tankerületi Központok
  • Tankerületi Tanácsok
  • Sajtószoba
  • Klebelsberg Központ projektek

  • Koronavírus

  • Közérdekű adatok
  • Tájékoztató anyagok
  • Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program

  • Lázár Ervin Program

  • Tájékoztató a külföldről hazatérő tanulóknak

EFOP_Plusz-5.3.1-24-2024-00001 Projekt

EFOP-4.1.11-21-2021-00001 Projekt

EFOP-3.1.11-19-2020-00001 projekt

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP)

  • RSZTOP-2.1.1-16-2017-00001

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE

  • EFOP-3.2.4-16-2016-00001

ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAMOK EFOP-3.1.4-15-2015-00001 VEKOP-7.3.1-17-2017-00001

  • Általános információk
  • Aktuális hírek
  • Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK)

Energiahatékonysági fejlesztések az iskolákban

  • KEHOP-5.2.2 KÖZÉPÜLETEK KIEMELT ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉSEI
  • KEHOP-5.2.10-16-2016-00033
  • KEOP-5.6.0-12/2013-0033
  • KEOP-5.6.0/12-2013-0034
  • KEOP-5.6.0/12-2013-0035

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

  • EFOP-1.9.5-VEKOP-16-2016-00001

Köznevelés az iskolában

  • Hírek
  • Intézményi fejlesztés
  • Módszertani innováció
  • Partnerség és hálózatosodás
  • Szervezetfejlesztés
  • Rendszerszervezés

Informatikai fejlesztések az iskolákban

  • TIOP -1.1.1.A-15/1-2015-0001

Társadalmi Megújulás Operatív Program az iskolákban

  • TÁMOP-3.3.18-15/1-2015-0001
  • TÁMOP-3.3.19-15/1-2015-0001

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.2.1-2021-2021-00001

Előkészítés a Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.0.0-2021-00002

DIMOP_PLUSZ-4.1.1-23-2023-00001

Általános Adatkezelési Tájékoztató

Navigáció

  • Vissza az oldal tetejére
  • Vissza a főoldalra
  • Ugrás a teljes nézetre
  • Elérhetőségek
  • Sajtószoba
  • Archívum
  • Elérhetőségek
  • Hasznos linkek
  • Impresszum