Meghosszabbított határidővel, 2023. november 6-ig várja a pedagógus-hallgatók jelentkezését a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program!
Meghosszabbított határidővel, 2023. november 6-ig várja a pedagógus-hallgatók jelentkezését a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program!
A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program (KKÖP) a Kormány által 2013-ban alapított ösztöndíj, melynek célja a megfelelően képzett, szakmailag elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező pedagógus-utánpótlás biztosítása.
A program a pedagógus hallgatók tanulmányait jelentős összegű ösztöndíjjal segíti, és a diploma megszerzése után garantáltan a képzettségüknek megfelelő állást biztosít számukra.
A KKÖP-ben azok vehetnek részt, akik a pályázat benyújtásának időpontjában egységes, osztatlan tanárképzést, illetve gyógypedagógia, vagy tanító alapképzési szakon képzést nyújtó felsőoktatási intézménybe felvételt nyertek. Várjuk azok jelentkezését is, akik nem most kezdték meg a felsőoktatási tanulmányaikat, de úgy döntenek, hogy mégis élnének a lehetőséggel.
A pályázat meghosszabbított leadási határideje: 2023. november 6. (hétfő) éjfél.
A pályázatokat a http://osztondij.e-kreta.hu felületen lehet benyújtani. A pályázat elektronikus formában, de postai úton vagy ügyfélkapun keresztül is benyújtható.
A programról bővebb információ, illetve a pályázati kiírás az alábbi címen található: https://kk.gov.hu/klebelsberg-kepzesi-osztondij
Kérdés esetén kérjük keresse kollégáinkat e-mailen: jFJgmZZkyfqt2dkb3N6dG9uZGlqQGtrLmdvdi5odQ==
A Program a pedagógus hallgatók tanulmányait jelentős összegű ösztöndíjjal segíti, és a diploma megszerzése után garantáltan a képzettségüknek megfelelő állást biztosít számukra. Az ösztöndíj összege 125.000 forint, 250.000 forint, vagy 375.000 forint/félév lehet, ennek elbírálása függ a tanulmányi eredménytől, illetve attól, hogy milyen szakon tanul az ösztöndíjas, és hogy a munkavállalásához mely régiót preferálja.
A Programban azok vehetnek részt, akik a pályázat benyújtásának időpontjában egységes, osztatlan tanárképzésen, illetve gyógypedagógia, vagy tanító alapképzési szakon megkezdték tanulmányokat. Várjuk azok jelentkezését is, akik a meghatározott szakokon már régebb óta folytatnak tanulmányokat.
A Program népszerűségét bizonyítja, hogy a 2022/2023. tanévben összesen 471 hallgató nyújtott be sikeres pályázatot. A pályázók közül 179-en gyógypedagógia szakon tanulnak, 156-an osztatlan tanárképzésben vesznek részt, a tanítói alapképzésből pedig 136 hallgató jelentkezett a Programba. Ebben az évben az elhelyezkedésre lehetőséget nyújtó köznevelési intézmények köre tovább bővült.
Már nem csak a tankerületi központok által fenntartott köznevelési intézményekben, illetve a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelői alapítvány (ún. modellváltó egyetemek) által fenntartott felsőoktatási intézményi fenntartású, vagy egyházi, egyházi felsőoktatási intézményi fenntartású köznevelési intézményben, hanem állami felsőoktatási intézmény által fenntartott, illetve 100%-ban állami tulajdonban lévő köznevelési intézményben is elhelyezkedhet.
A pedagógusi munkavégzés időtartama kötött, legalább addig tart, ameddig a hallgató a tanulmányok során az ösztöndíjat kapta. A végzett hallgató természetesen önállóan is kereshet megfelelő munkahelyet, és vállalhat munkát olyan köznevelési intézményben, amely részt vesz a Programban, amennyiben nem felel meg számára a Klebelsberg Központ által felajánlott, szakképzettségének megfelelő állások egyike sem. Az ösztöndíjas indokolt esetben szüneteltetheti a munkába állását, például gyermekvállas esetén, vagy ha doktori tanulmányokat folytat
A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program a 2013/2014-es tanévben indult el, azóta összesen 5150 ösztöndíjas tanulmányait támogatta, akik közel 8 milliárd forint összegű ösztöndíjban részesültek. 2018 szeptembere óta 1348 pedagógus végzettséget és szakképzettséget szerzett ösztöndíjas kezdte meg a pályáját köznevelési intézményekben a programnak köszönhetően. 2023 őszén a Klebelsberg Központ legalább 435 új pedagógust készül elhelyezni a programnak köszönhetően.
Új pályázatokat 2023. október 3-tól (kedd) lehet benyújtani a http://osztondij.e-kreta.hu felületen. A Pályázat elektronikus formában és postai úton/ügyfélkapun keresztül történő benyújtási határideje: MEGHOSSZABBÍTVA: az új benyújtási határidő 2023. november 6. (hétfő) éjfél.
A Programról bővebb információ, illetve a pályázati kiírás az alábbi címen található: https://kk.gov.hu/klebelsberg-kepzesi-osztondij