A Szent István Gimnázium tanulói nem mindennapi tanórákat tartottak kőbányai gyerekeknek. Balázs tanár úr, eredeti nevén Le Minh Hoang, a neves zuglói középiskola diákja és a Fülöp Márton Alapítvány egymásra találása hívta életre azt a tábort, amelyben gimnazisták taníthattak úgy, ahogy mindenki szeretne tanítani.
A fiatalon elhunyt válogatott futballista, Fülöp Márton emlékére létrehozott alapítvány támogatja az oktatással kapcsolatos, nem sportcélú táborok szervezését is. A kőbányai Szent László Általános Iskolával fennálló jó kapcsolatuknak köszönhetően jött létre egy három turnusból álló, nyári oktatási táborsorozat, amelynek harmadik, egy hetes eseményére augusztus végén került sor.
Közösségi szolgálatot teljesítő gimnazisták tartottak elemistáknak „álomórákat”, amelyek menetét teljes mértékben az ifjú tanárok találták ki. Volt, aki jobban ragaszkodott az ismert tantervi sémákhoz, és volt, aki teljesen elrugaszkodott tőle, adott témakörhöz kapcsolódva több tantárgyat is összevont. Ezek a komplex tantárgyak, amelyek kreatív, játékos módon dolgoztattak fel széles ismeret - és tudásanyagot, nagyon népszerűek voltak a diákok körében.
A tábor résztvevőinek és szervezőinek egyaránt tanulságos volt a közös munka, amely felszínre hozott valós, megoldandó problémákat is. Balázs, vagy ahogy mindenki hívta Balu szerint a jelenlegi oktatás sok mindent megtanít, de a meglévő készségek fejlesztésével nem törődik eleget. Közhelyszámba megy, hogy ma már bármilyen munkahelyen, bárkivel szemben lehet elvárás, hogy a szakmai tudást képes legyen előadni, a munkáját másokéval összehangolni, csapatban dolgozni. Ezek tanulható, fejleszthető képességek, amelyek alapozását már kisiskolás korban már el kell kezdeni, ugyanakkor ma az iskola leginkább az egyéni teljesítményt méri és értékeli. Balu társai szerint egyénre szabott oktatással, motiválással, gondolkodási sokszínűséggel, kreativitással lehet a legjobban megfelelni a kor kihívásainak.
A cél nem az volt, hogy a tanár szerepet felöltő diákok a lehető legtöbb információt zsuppolják be társaik fejébe, csupán a tanórákat idéző keretek között el akarták érni, hogy a gyermekek jól érezzék magukat. Az élményekkel teli héten sokan meglátták a tanulás eddig számukra rejtve maradó szépségeit, izgalmait, ennek is köszönhető, hogy a korábban nehezen motiválható gyerekek lelkesen készültek a következő tanévre.
(Forrás:10kerkult.hu; kép: 10kerkult.hu)