A Magyar Innovációs Szövetség Sajtóközleménye

Publikálva: 2023. május 30.

Magyar siker az amerikai világbajnokságon

2023. május 19-én fejeződött be Amerikában, Dallasban az International Science and Engineering Fair, a tudományos versenyek világbajnoksága, melyen a Magyarországot képviselő Barna Benedek László, a budapesti Szent István Gimnázium végzős diákja különdíjban részesült.

 

Dr. Pakucs János a Magyar Innovációs Szövetség által szervezett hazai verseny szervezőbizottságának elnöke elmondta, hogy ez a világ legszínvonalasabb versenye az ifjú tudósok számára.

 

Barna Benedek László „UV megvilágító berendezés fejlesztése fotokémiai ligand kapcsoláshoz" projektjéért az International Council on Systems Engineering – INCOSE különdíjában részesült, ami egy egy éves diáktagság és részvétel a Nemzetközi INCOSE konferencián. Benedek, a Magyar Innovációs Szövetség által szervezett 31. Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny első díjasa, mérnöki technológia kategóriában mutatta be a zsűrinek és az érdeklődőknek szaktudását. Az UV-Covbel egy olyan orvostechnikai és gyógyszerkutatási berendezés, amely a fehérjék jelölésére szolgál, ez az úgynevezett ligand alapú fotokémiai jelölés. A fehérjét az UV led megvilágítja, ezáltal egy olyan jelölés jön létre a fehérjén, ami hosszú ideig tart és sokáig vizsgálható.

 

Maya Ajmera, a Society for Science elnök-vezérigazgatója a díjátadó ceremónián hangsúlyozta, hogy a világbajnokság összes résztvevője győztes, hiszen csak a legkiválóbb ifjú tudósok, mérnökök és kutatók kvalifikálhatták magukat a versenyre, közel 1700-an a világ 49 államának és 64 országának képviseletében. A magyar csapat tagja volt Kovács Nóra Anna, a János Zsigmond Unitárius Kollégium kiváló diákja is, aki szintén a MISZ által szervezett 31. Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny első díjasa. A magyar delegációt Pazsák Zsófia, a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezetőigazgató-helyettese vezette.

 

További információ: Garay Tóth János, kommunikációs igazgató, tel.: 30/900-4850, e-mail: ljCKD5DzxDZZ2FyYXl0b3RoQHQtb25saW5lLmh1bQ==, valamint az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia hivatalos Facebook oldala.

 

dr. Pakucs János, a szervezőbizottság elnöke

Menü

Klebelsberg Központ

EFOP-4.1.11-21-2021-00001 Projekt

EFOP-3.1.11-19-2020-00001 projekt

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP)

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE

ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAMOK EFOP-3.1.4-15-2015-00001 VEKOP-7.3.1-17-2017-00001

Energiahatékonysági fejlesztések az iskolákban

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

Köznevelés az iskolában

Informatikai fejlesztések az iskolákban

Társadalmi Megújulás Operatív Program az iskolákban

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.2.1-2021-2021-00001

Előkészítés a Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.0.0-2021-00002

DIMOP_PLUSZ-4.1.1-23-2023-00001

Navigáció