A MAGYAR INNOVÁCIÓS SZÖVETSÉG SAJTÓKÖZLEMÉNYE

Publikálva: 2024. október 5.

MEGHIRDETTÉK A 34. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS ÉS INNOVÁCIÓS OLIMPIÁT

Budapest, 2024. október 04. – A Magyar Innovációs Szövetség a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kiemelt támogatásával, a Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkárságának szakmai közreműködésével, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, a Nemzeti Innovációs Ügynökséggel közösen meghirdette a 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiát a Magyar Természettudományi Múzeumban.

A pályázati kiírás szerint a kreatív fiatalok összesen több mint ötmillió forint jutalmat és költségtérítést kaphatnak, valamint a legeredményesebb felkészítő tanárok és középiskolák szintén kiemelt támogatásban részesülnek.

 

A 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpián 14-19 éves kreatív fiatalok indulhatnak önálló projekttel határon innen és túl. 2024. december 2-ig lehet a kidolgozandó vagy megoldandó természettudományi, matematikai, környezetvédelmi ötlet, illetve feladat legfeljebb kétoldalas vázlatával nevezni. Az első fordulóból továbbjutóknak 2025. április 7-ig lesz lehetőségük a projekt részletes kidolgozására. A zsűri értékelésének szempontjai: a téma megközelítésének eredetisége, a kidolgozás alapossága, tudományos értéke; számít az önálló munka, az írásos anyag, ill. a műszaki alkotás vagy modell színvonala, továbbá az eredmények világos értelmezése.

 

A 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia ünnepélyes meghirdetésén Bernert Zsolt, Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatójának köszöntője után a résztvevőkhöz dr. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke, a Szervezőbizottság elnöke intézte bevezető gondolatait, s meghirdette a 2024-25. évi versenyt. Elmondta, hogy a KIM javaslatára és kiemelt támogatásával jelentősen továbbfejlesztett versenyre az elmúlt évekhez képest jóval több pályázót várnak.

 

Ezután Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkár, Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgató beszámolt a pályázat jelentőségéről, valamint kitért a minisztérium és a NIÜ kiemelt támogatására, majd Péterffy Balázs, a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese hozzászólásában kifejtette a középiskolai oktatás jelentőségét.

 

Ivánka Gábor, a Magyar Fiatal Tudósok Társasága (MAFITUD) elnöke megosztotta gondolatait az előző évi OTIO sikereiről. Bemutatatott négy olyan tehetséges fiatalt, akik korábbi magyar díjazottként, nemzetközi döntőkön is bemutatkozhattak:

-   Hegedűs Márton, a Kecskeméti Református Gimnázium diákja „[2]Katenán - Együtt vagy külön?” c. munkájával.

-       Vida Ákos, Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium diákja, „3D nyomtatott alkatrészek rétegtapadásának növelése új nyomtatási módszerrel” c. munkájával.

-    Vajda Ádám és Bacsur Dániel, ELTE Radnóti Miklós Gimnázium és Közgazdasági Politechnikum, „Farfler - Önvezető kerekesszék és az Avatar - Az oktatás jövője” c. projektjeikkel.

 

A három izgalmas előadás után Dr. Szabados Zsuzsa, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese, mint főtámogató kiemelte az NKFIH részvételét az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia szervezésében, végül Dr. Birkner Zoltán, a MISZ alelnöke zárta a rendezvényt, melynek az illusztris Magyar Természettudományi Múzeum adott helyet.

 

A 2024-24. évre meghirdetett OTIO első 3 helyezett (összesen 10 pályázó) 200.000–500.000 Ft, míg a további 10-15 kiemelt dicséretes pályázó 100.000 Ft jutalomra lesz jogosult, valamint különdíjat kap majd a legsikeresebb határon túli fiatal is. Az első 3 helyezett a felvételi eljárás során plusz pontban részesül a legtöbb egyetemen. Az Olimpián legeredményesebben szereplő 8-10 iskola 800.000–1 millió Ft támogatásban, a legeredményesebb tanárok 600–800 ezer Ft egyszeri elismerésben részesülnek.

 

A három első helyezett részt vehet a kétfordulós EU Fiatal Tudósok Versenyén, mivel a hazai verseny része az európai versenysorozatnak. A legjobbak további rangos nemzetközi versenyekre is eljuthatnak pl. az Egyesült Államokban megrendezendő tudományos versenyek olimpiájára (Regeneron ISEF), valamint szakmai utakon, többek között a Nobel-díj átadási ünnepségén is részt vehetnek. A verseny részletes felhívása a www.innovacio.hu valamint a www.otio.hu portálon olvasható.

 

További információ: Garay Tóth János, kommunikációs igazgató, tel.: 30/900-4850, e-mail: IarQXkLcNlBaKBH4NcDhZ2FyYXl0b3RoQHQtb25saW5lLmh1

 

Budapest, 2024. 10. 04.


Dr. Pakucs János

a Szervezőbizottság elnöke 

Menü

Klebelsberg Központ

EFOP_Plusz-5.3.1-24-2024-00001 Projekt

EFOP-4.1.11-21-2021-00001 Projekt

EFOP-3.1.11-19-2020-00001 projekt

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP)

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE

ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAMOK EFOP-3.1.4-15-2015-00001 VEKOP-7.3.1-17-2017-00001

Energiahatékonysági fejlesztések az iskolákban

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

Köznevelés az iskolában

Informatikai fejlesztések az iskolákban

Társadalmi Megújulás Operatív Program az iskolákban

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.2.1-2021-2021-00001

Előkészítés a Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.0.0-2021-00002

DIMOP_PLUSZ-4.1.1-23-2023-00001

Általános Adatkezelési Tájékoztató

Navigáció