A Magyar Innovációs Szövetség Sajtóközleménye

Publikálva: 2023. július 10.

Budapest, 2023. július 3. – A Magyar Innovációs Szövetség megrendezte a válogatót a Nobel-díj átadási ünnepségre, melyre a világ különböző országaiból maximum 25 fiatal kvalifikálhatja magát.

A Magyar Innovációs Szövetség, mint a Stockholm International Youth Science Seminar (SIYSS) magyarországi képviselője 2001 óta minden évben delegálhat egy fiatal magyar kutatót a Nobel-díj átadási ünnepségre és az azt megelőző egyhetes stockholmi tudományos fórumra.

Gondos mérlegelés és hat tehetséges fiatal kutatóval folytatott interjú után a MISZ által kinevezett hat zsűritag döntött az idei résztvevő személyéről a Kutató Diákokért Alapítvány szakmai segítségével. A zsűri tagjai a következő elismert szakemberek voltak:

Dr. Kroó Norbert, akadémikus, Magyar Tudományos Akadémia

Dr. Madarász Emília, kutatócsoport-vezető, Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet

Dr. Pakucs János, a MISZ tiszteletbeli elnöke

Dr. Jakab László, az OTIO zsűrielnöke, a MISZ ügyvezető igazgatója

Ivánka Gábor, MAFITUD elnök

Mészáros Botond, a 2022. évi SIYSS magyar résztvevője

A döntés értelmében a 2023 decemberében megrendezendő 42. Stockholm International Youth Science Seminar magyar résztvevője Viczián Dániel, a 32. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia III. díjasa, „Antioxidáns hatású enzimutánzó nanokompozitok előállítása” c. munkájával. Dániel a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium végzős diákja.

A SIYSS egyedülálló lehetőséget biztosít fiatal kutatók számára, hogy bemutathassák innovatív kutatásaikat, valamint inspiráló beszélgetéseket folytathassanak Nobel-díjasokkal és kortársaikkal. Ez az esemény nem csak nemzetközi együttműködésekre ösztönöz, hanem hatalmas lehetőséget kínál a résztvevőknek arra, hogy kibővítsék látókörüket és hozzájáruljanak a magyar tudományos élet fejlődéséhez.

További információ: Garay Tóth János, kommunikációs igazgató, tel.: 30/900-4850, e-mail: MQTtEV5m0cxjZ2FyYXl0b3RoQHQtb25saW5lLmh1.

dr. Pakucs János, a Szervezőbizottság elnöke

Menü

Klebelsberg Központ

EFOP_Plusz-5.3.1-24-2024-00001 Projekt

EFOP-4.1.11-21-2021-00001 Projekt

EFOP-3.1.11-19-2020-00001 projekt

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP)

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE

ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAMOK EFOP-3.1.4-15-2015-00001 VEKOP-7.3.1-17-2017-00001

Energiahatékonysági fejlesztések az iskolákban

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

Köznevelés az iskolában

Informatikai fejlesztések az iskolákban

Társadalmi Megújulás Operatív Program az iskolákban

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.2.1-2021-2021-00001

Előkészítés a Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.0.0-2021-00002

DIMOP_PLUSZ-4.1.1-23-2023-00001

Általános Adatkezelési Tájékoztató

Navigáció