Tájékoztatás a külföldi tanulmányok hazai folytatásáról, illetve a külföldiek hazai tanulmányaival kapcsolatban
A külföldi tanulmányok hazai folytatásáról, illetve a külföldiek hazai tanulmányaival kapcsolatban – 2020. február 6-án hatályban lévő jogszabályokat alapul véve – tájékoztató készült.
Jelen tájékoztató segítséget kíván nyújtani a külföldről hazatérő magyar és nem magyar tanköteles állampolgárok tanulmányainak hazai köznevelési intézményben történő folytatásához. A Klebelsberg Központ és az állami iskolafenntartó tankerületi központok mindent megtesznek a külföldről hazatérő magyar diákok sikeres integrációja érdekében. Kiemelten fontos számunkra, hogy mind a magyar állampolgárságú, mind az azzal nem rendelkező, de magyar anyanyelvű, vagy magyar gyökerekkel rendelkező, hazatelepült gyermekek, fiatalok a lehető legteljesebb körű támogatást kapják meg a hazai iskolarendszertől. A mellékletben szereplő tájékoztatóban tételesen szerepelnek az egyes esetek, a hozzájuk kapcsolódó legfontosabb tudnivalók, valamint az irányadó jogi rendelkezések. A magyar jogszabályok lehetőséget adnak a kinti tanulmányok elismerésére, az ezzel kapcsolatos információk is megtalálhatóak a dokumentumban. Fontosnak tartjuk azonban, hogy legyen lehetőség a személyes kapcsolattartásra, segítségkérésre is. Ennek érdekében mind a Klebelsberg Központ, mind pedig a területileg illetékes fenntartók részéről kijelölt kollégák állnak az érintettek rendelkezésre, akik a korábbi tanulmányok beszámításával kapcsolatban, illetve bármilyen egyéb felmerülő kérdésben segítenek megoldást találni a diákoknak és szüleiknek. Nekünk minden magyar gyermek fontos, akárhol élt vagy tanult eddig! Keressék bizalommal a kollégáinkat, várunk szeretettel mindenkit az iskoláinkban!
A tájékoztató I-II. pontja öt esetkört mutat be a fenti tárgyban:
Tanköteles magyar állampolgár
1. A tanköteles magyar állampolgár külföldön tanul, de Magyarországon egyéni munkarenddel rendelkezik, tehát itthon is folytat tanulmányokat
2. A tanköteles magyar állampolgár tanulmányait külföldön kezdte meg vagy Magyarországon megkezdett tanulmányait külföldön folytatta, és hazatérve, tankötelezettségét Magyarországon teljesítené, azonban nem rendelkezik egyéni munkarenddel
3. A kettős állampolgár tanulmányait Magyarországon kívánja kezdeni/folytatni
Tanköteles nem magyar állampolgár
4. A tanköteles nem magyar állampolgárra vonatkozó szabályok, amennyiben tanulmányait Magyarországon kívánja kezdeni/folytatni
5. A magyar felmenőkkel rendelkező nem magyar állampolgár a tanulmányait Magyarországon kívánja kezdeni/folytatni
A III. pontban kerültek részletezésre a résztanulmányok beszámításával, az általános iskolai bizonyítvány elismerésével, illetve a középiskolai jelentkezéssel kapcsolatos szabályok.
A lenti táblázat tartalmazza azokat az intézményeket és elérhetőségeiket, (általános iskola, középfokú intézmény, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai feladatot ellátó köznevelési intézmény) amelyek a beilleszkedéshez illetve a felzárkóztatáshoz többletsegítséget tudnak nyújtani a külföldről hazatérő tanulók számára, a köznevelési feladatok ellátásán felül. Hangsúlyozzuk, hogy a nemzeti köznevelésről szóló 2011.évi CXC. törvény 72. § (2) bekezdésében meghatározott szabad iskolaválasztási jog nem sérülhet, azaz ezektől eltérő intézményben is folytathatja a tanuló a tanulmányait!
Kazincbarcikai Tankerületi Központ
A köznevelési intézmény típusa | Az intézmény neve | Az intézmény címe | Az intézmény telefonos elérhetősége |
Általános iskola | Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola | 3700 Kazincbarcika, Pollack Mihály út 29. | 06-48 512-013 |
Gimnázium/Középfokú intézmény | Gomba Levente Gimnázium | 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky út 21. | 06-48 800-714 |
Gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai intézmény | Csillagfürt EGYMI | 3600 Ózd, 48-as út 26 | 06-48 570-032 |
A tárgykörben felkereshető kapcsolattartó adatai:
A tankerületi kapcsolattartó | |
Neve | Elérhetősége(i) |
Dr. Pataki Zoltán János |
06-48 795-201 yLOLvPfNpmcUmMiBHz2lQamFub3Muem9sdGFuLnBhdGFraUBray5nb3YuaHU= |