Testvérváros program a Budapest IX. Kerületi Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában

Publikálva: 2023. március 20.

A IX. kerületi iskola 2023. március 3-án, pénteken 20 felső tagozatos diákot és a velük tartó 7 kísérőt látott vendégül, akik az ukrajnai Bucha-ról érkeztek. Bucha Ferencváros egyik testvérvárosa, a program szervezésében részt vett az intézmény részéről Leskó Emese és a Terre des hommes Alapítvány.

Az 5.i osztály tanulóival közösen, párhuzamosan, két tanórán vettek részt a vendégtanulók. Az egyik órában Tóbiás Károly vezetésével a levegővel kapcsolatos érdekességeket és kísérleteket láttak, majd a kellő inspiráció után közös alkotómunkába kezdtek a gyerekek. Készíthettek „bármit”, ami a levegővel kapcsolatos, a legbátrabb buchai kislány Karcsi bácsival közös kísérletbe kezdett.  A másik tanórában a mozgásé volt a főszerep. Fóti Ákos egy igazán impozáns, teljes termet elfoglaló akadálypályává változtatta a szivacsgödrös tornatermet. A kisebbek és a nagyobbak egyaránt élvezettel vágtak neki az akadályoknak.


A gyermekeknek édességet tartalmazó kis csomaggal, Molnáros kulcstartóval és az iskolánkról készült fényképpel kedveskedtünk. A kísérő pedagógusok az élmények mellett nemcsak egy bekeretezett iskolai képet vihettek magukkal, hanem egy darabot az iskola falainak téglájából és egy ágat az iskola udvarán növekvő fából is.

Forrás: Budapest IX. Kerületi Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Menü

Navigáció