Szépíró Verseny SNI-s diákoknak

Publikálva: 2018. március 16.

A Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnázium immár VII. alkalommal volt házigazdája egy hagyománnyá váló kezdeményezésnek, amikor megrendezte az SNI-s és BTM-es Szépíró Verseny kerületi fordulóját.

A versenyen 8 iskola 56 kiemelt figyelmet igénylő kisdiákja vett részt.

A versenyt Lauth Gábor Igazgató és Horváth Hajnalka igazgatóhelyettes nyitotta meg.

A kiírás szerint az indulóknak 45 perc állt rendelkezésükre, hogy a legszebb írásukkal lemásoljanak egy (kategóriánként más-más) szöveget. A munkákat szakértő zsűri és minden résztvevő iskola 1-1 pedagógusa bírálta el.

Résztvevő iskolák:

Ferencvárosi Komplex Óvoda, Általános Iskola és EGYMI

József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskola

Molnár Ferenc Általános Iskola

Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium

Patrona Hungariae Általános Iskola, Gimnázium

Kosztolányi Dezső Általános Iskola

Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnázium

Az eredményhirdetésre a tanulók és kísérőik megvendégelése után került sor. A verseny ünnepélyes keretek között való lezárását követően minden diák és felkészítő tanár is emléklappal távozott.

Forrás:Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnázium

Menü

Navigáció