Ünnepi rendezvény Balassagyarmaton a tankerület pedagógusai tiszteletére
„Ha egyszer egy pedagógus szereti a munkáját, akkor jó pedagógus lesz. Ha szereti tanulóit úgy, mint apja, anyja, akkor jobb pedagógus lesz annál, mint aki minden könyvet elolvasott, de nem szereti sem a munkáját, sem a tanítványait. Ha pedig egyesíti önmagában mind a munkáját, mind a tanítványainak szeretetét, akkor tökéletes pedagógus.”
(Lev Tolsztoj)
A Balassagyarmati Tankerületi Központ idén június 6-án rendezte meg a már hagyományosnak mondható pedagógusnapi ünnepségét a volt Vármegyeháza dísztermében. Az ünnepséget Péterffy Balázs, a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese is megtisztelte jelenlétével.
Nagyné Barna Orsolya tankerületi igazgató asszony köszöntő beszédében elmondta, hogy a gyermeknap után most a pedagógusok megünneplésének jött el az ideje. Bár a köszönet és tisztelet megilleti a pedagógusokat az év minden napján, de ünnepélyes keretek között is köszönetet érdemelnek azért az áldozatos nevelő-oktató munkáért, amelyet gyermekeinkért, a jövő nemzedékért tesznek, tettek és tenni fognak. Hiszen legféltettebb kincseink, a gyermekeink jövője van a pedagógusok kezében.
Nagyné Barna Orsolya igazgató asszony megköszönte az egész tanév során tanúsított kitartásukat, türelmüket, és el nem múló lelkesedésüket, amellyel hozzájárultak az intézményükben folyó szakmai munkához és az ott tanuló diákok eredményes oktatásához, neveléséhez.
Péterffy Balázs is köszöntötte a résztvevőket, és köszöntő szavai után 9 pedagógus vehetett át Pedagógus Szolgálati Emlékérmet, 9-en a Miniszter Elismerő Oklevelét, illetve 36 pedagógus és 4 munkaközösség munkáját emelték ki, akik a 2018/19-es tanévben intézményükben kiemelkedő teljesítményt nyújtottak tehetséggondozás, felzárkóztatás és közösségi élet területein.
A Balassagyarmati Tankerületi Központ értékelése alapján a 2018/2019-es tanévben négy intézményvezető került díjazásra felelősségteljes, pontos munkájáért.
Az elismeréseket Nagyné Barna Orsolya tankerületi igazgató asszony mellett Péterffy Balázs, a Klebelsberg Központ szakmai igazgatóhelyettese, és Mohácsi László, a tankerületi központ szakmai igazgatóhelyettese adta át.
Az ünnepséget a Vadóka Néptánccsoport növendékeinek 3 produkciója színesítette, akik rimóci, felcsíki és magyarpalatkai táncokból adtak ízelítőt.