Iskolaválasztó Fesztiválon mutatkoztak be a tankerületi központ intézményei

Publikálva: 2018. november 13.

Október 27-én és november 10-én három helyszínen öt kerület intézményeivel ismerkedhettek az eseményre ellátogató szülők és óvodáskorú gyermekeik a Belső-Pesti Tankerületi Központ Iskolaválasztó Fesztiválján. A rendezvényen az iskolák bemutatkozója mellett játékos gyerekfoglalkozásokkal: sakkbemutatóval, néptáncbemutatóval, dalcsokorral, hangszersimogatóval, kézművesfoglalkozásokkal, robotépítő workshoppal és sok érdekes programmal várták a látogatókat.

A hagyományteremtő rendezvény számos érdeklődőt vonzott. A kiállító általános iskolák mellett a kerületi zeneiskolák és a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat tagintézményeinek szakemberei fogadták a szülők kérdéseit.

A kellemes szombat délelőttön a szülők és gyermekek együtt ismerkedhettek az iskolával.

Bemutatkozott a Sakkpalota program.

A Sakkpalota program a Belső-Pesti Tankerületi Központ több intézményében is a mindennapok része.

Az óvodások játékos foglalkozásokon vehettek részt.

Az érdeklődők az iskolák standjainál ismerkedtek az intézményi sajátosságokkal.

A legügyesebbek a lego robotok rejtelmeiből is ízelítőt kaphattak.

Képek forrása: Belső-Pesti Tankerületi Központ

Fotó: Serfőző Andrea

Menü

Navigáció