Irodalmi kávéház a Vörösmartyban

Publikálva: 2021. január 20.

Már hagyománynak tekinthető, hogy a VI. Kerületi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában jeles napokon irodalmi kávéházat szerveznek. A legutóbbi ilyen eseményük apropóját az intézmény fennállásának 110. évfordulójának megünneplése szolgáltatta.

Mivel iskolánk névadója a magyar irodalom kiemelkedő személyisége volt és az iskola épületének felavatása idején a pesti irodalmi élet jelentős színterei voltak a kávéházak, ezért gondoltuk úgy, hogy a gyerekek számára felelevenítjük ezeknek hangulatát. Azt gondoltuk, hogy így életszerűbbé tehető számukra az irodalom, közelebb hozhatók a versek és más irodalmi, művészeti alkotások. A foglakozásokat a berendezett kávéházi környezetben bonyolítottuk le. Ehhez természetesen hozzátartozott, hogy korabeli ruhában szolgáltunk fel számukra kakaót, tejeskávét, teát, kekszet és süteményt. Ezeket általunk készített étlapról rendelhették meg.

A foglalkozás keretén belül pedig a kicsiknek verseket, meséket olvastunk fel, felső tagozatosaink pedig két ismert kávéház – a Pilvax és a New York – történetéről, íróiról, költőiről tudhattak meg információkat, érdekességeket.

A program rendkívül sikeres volt, a gyerekek nagy örömmel és érdeklődéssel vettek részt a foglalkozásokon.

Forrás: VI. Kerületi Vörösmarty Mihály Általános Iskola


Menü

Navigáció