A kanadai Québec-ben július 30. és augusztus 6-a között megrendezett Nemzetközi Földrajzi Olimpiáról három éremmel tértek haza a diákok. Hazai csapat 10. alkalommal vett részt a tudományterület legnagyobb szakmai presztízsű vetélkedőjén. Az idei négyfős csapat tagja volt a Belső- Pesti Tankerületi Központ intézményének, az V. kerületi Eötvös József Gimnáziumának tanulója is.
Tovább a teljes cikkreÁtadták az idei Bárczy István Díjakat a Főpolgármesteri Hivatalban. Az elismeréssel a budapesti közoktatási és gyermekvédelmi intézményekben dolgozók oktatási-nevelési tevékenységét ismerik el.
Tovább a teljes cikkreAz idén az oktatása terén végzett kiemelkedő színvonalú, eredményes pedagógiai munkájáért összesen 180 pedagógus kapott elismerést a Belső- Pesti Tankerületben.
Tovább a teljes cikkreJúnius 2-án 72. alkalommal ünnepelték Olaszország- szerte az olasz köztársaság születését. A jeles nap alkalmából rendezett hivatalos ünnepélyen az olaszországi Veronában Vígh Györgyöt, a Szinyei Merse Pál Gimnázium nyugalmazott tanárát a tavalyi tragikus buszbaleset alkalmával tanúsított helytállásáért a Polgári Értékek aranymedáljával tüntették ki.
Tovább a teljes cikkreMájus 25-én Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége díjazta a művészetoktatásban hosszú időn keresztül, kiemelkedő eredményt nyújtó iskolák pedagógusait. 2018-ban a tankerület három intézménye a Józsefvárosi Zeneiskola, a Szabolcsi Bence Zeneiskola és a Tóth Aladár Zeneiskola egy-egy tanára részesült az elismerésben.
Tovább a teljes cikkreOrszágszerte számos helyszínen sok-sok kísérlettel csatlakoztak a részvevők a Fizika Mindenkié 4.0 programhoz. A IX. kerületi Leövey Klára Gimnázium természettudományos tagozatának lelkes diákjai az elektromágneses törvényeket igyekeztek szemléletesen és élményszerűen megragadni.
Tovább a teljes cikkreMájus 10-e és 12-e kötött Baján tartották a „Speciális” Szakiskolák Országos Sportfesztiválját a tanulásban akadályozott és értelmileg akadályozott diákok számára. A Budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola diákjai is képviseltették magukat a sportrendezvényen.
Tovább a teljes cikkreA 2017/18-as tanévben iskola is bekapcsolódott a Mobil Suli közlekedésbiztonsági programsorozatba, melynek keretében a 6.a osztály diákjai április 18-án vettek részt egy interaktív foglalkozáson. A foglalkozás célja gondolatébresztés, mellyel a biztonságos közlekedésre való felkészítést kívánják támogatni.
Tovább a teljes cikkreA Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium harmadszor csatlakozott a "Budapest 100" programhoz, mely keretében a látogatókat az épület- túrán kívül, színes programokkal, iskola-és divattörténeti kiállítással, alkotósarokkal és divat flashmobbal várták.
Tovább a teljes cikkreA Bajza utcai Általános Iskola negyedik és ötödik osztálya interaktív hangszerkiállításon járt. Egy országjáró hangszerkiállítás és ismeretterjesztő programsorozat keretében rendhagyó énekórán ismerhették meg a gyerekek a különböző zenei műfajokban használt hangszereket, azok fejlődésének történetét, az irányzatok és a stílusok kialakulását és sokszínűségét.
Tovább a teljes cikkre