Gyermekvasút Erdőismereti foglalkozás

Publikálva: 2022. november 15.

Feledhetetlen programon vettek részt az Erkel Iskola tanulói. A kirándulás minden pillanata élmény volt, hiszen már messziről érezni lehetett az erdő illatát, és a csendet, ami a fák között uralkodott.

A program egy erdei sétával kezdődött a tanösvényen, ahol a gyerekek megtanulták felismerni a fákat, levelük, törzsük alapján. Megfigyelhették a bokrok terméseit, megtanulhatták felismerni, hogy melyek azok, amiket nem szabad megkóstolni. Felfedezték az állatok nyomait is. Vezetőnk felhívta a figyelmet arra, hogyha egy fióka kiesik a fészkéből nem szabad visszarakni, mert az anyukája nem etetné tovább. Bármennyire is szeretnénk egy kis őzikét megsimogatni nem szabad, mert a mamája elhagyná.


A gyermekvasút labor kocsijában további érdekes feladat várta a diákokat.  Ilyen volt például a növények párosítása termésük alapján, fényképek, illatok alapján.  Az erdő kincseit is a tapintás alapján kellett felismerniük. „Mindent a kéznek, semmit a szemnek” alapon.


Forrás: Budapest VI. Kerületi Erkel Ferenc Általános Iskola

Menü

Navigáció